A KézenFogva Alapítvány által kiadott sajtóközlemények

Végre újraértelmezték a ballagási ajándékokat

Hadat üzentek a ballagáskor szokásos virág- és képeslapáradatnak a budapesti Városmajori Gimnázium és a Gödöllői Református Líceum diákjai. Arra kérik rokonaikat barátaikat, hogy az erre szánt összeget inkább maradandó, jótékony célra fordítsák és segítsenek közösen fogyatékos fiatalokat. Az akció neve KézenFogva Ballagunk. A www.kezenfogvaballagunk.hu oldalon bárki csatlakozhat a kezdeményezéshez. A szervezők másik gimnáziumok jelentkezését is várják. #kezenfogvaballagunk

Minden harmadik örökbefogadható gyermek fogyatékossággal él

A gyermekotthonokban 6500 gyermekből 1800 sajátos nevelési igényű. Évente átlagosan 800 örökbefogadás történik, ebből csupán 10 a fogyatékos gyermek.

Sok szülő úgy dönt, hogy az ő gyermeke, akkor is az övé, ha fogyatékos. Mások nem tudják vállalni és ekkor megoldásként az örökbeadás vagy rosszabb esetben az állami gondozás keretében, bentlakásos intézményben való elhelyezés jön szóba. Az intézményeknél sokkal jobb megoldást jelent, ha a kisgyermek nevelőszülőkhöz kerül, ahol családszerű közegben nevelkedhet. Sok nevelőszülő azonban éppen annyira nincs felkészülve egy fogyatékos gyermekre, mint a vérszerinti szülő.

Fogyatékos ember a családban – Pár- és családterápiás szolgáltatással segít a Kézenfogva Alapítvány

Az Alapítvány a szolgáltatását olyan érdeklődőknek teszi elérhetővé, akik fogyatékos családtaggal élnek együtt vagy maguk is fogyatékos személyek, s akik számára ez a szolgáltatás piaci alapon, magánrendelés keretében elérhetetlen lenne. A terápia egy nagyon is valós, de teljesen elhallgatott problémakörre kínál megoldást: Hogyan változtatja meg egy család életét a fogyatékos családtag? Az esetek többségében a fogyatékos személy áll a terápiák és fejlesztések középpontjában, de mi történik a többi családtaggal, ők hogyan dolgozzák fel ezt a traumát? Milyen egy fogyatékos testvér mellett ép kamasznak lenni? Milyen problémái vannak egy állását feladó, csak a gyermekének élő anyának? Miért mennek el a férfiak, miért bomlanak fel házasságok? Számos rossz irányba elindult lelki folyamat visszafordítható az időben érkező terápiás segítséggel.