Végre újraértelmezték a ballagási ajándékokat

Hadat üzentek a ballagáskor szokásos virág- és képeslapáradatnak a budapesti Városmajori Gimnázium és a Gödöllői Református Líceum diákjai. Arra kérik rokonaikat barátaikat, hogy az erre szánt összeget inkább maradandó, jótékony célra fordítsák és segítsenek közösen fogyatékos fiatalokat. Az akció neve KézenFogva Ballagunk. A www.kezenfogvaballagunk.hu oldalon bárki csatlakozhat a kezdeményezéshez. A szervezők másik gimnáziumok jelentkezését is várják. #kezenfogvaballagunk

Évente közel 70 ezer diák végez az ország középiskoláiban. Szeretteik általában valamilyen gesztusértékű ajándékkal is meglepik őket.  Van bármilyen elképzelése arról, hogy mekkora az értéke ezeknek az „apró” ajándékoknak? Hogy mennyit költünk ezen a napon virágra, képeslapokra vagy éppen plüssállatokra? Mi lenne, ha ezeknek egy részét a ballagók és a családjaik, barátaik egy fontos célra ajánlanák fel? Mi lenne, ha ebből a 70 ezer diákból csak 5, 10 vagy 100 úgy gondolná, hogy a jelképes ajándékok, virágcsokrok értékét vagy egy részét valami hasznosabb, maradandóbb célra lehetne fordítani?  Például fogyatékos fiatalok, pályakezdők megsegítésére. Olyanok támogatására, akik a gimnazistákkal hasonló korban vannak, csak kevéssé szerencsések.

A Kézenfogva Alapítvány egy olyan hagyományt, mozgalmat szeretne indítani felelősen gondolkozó diákok számára, akik a ballagást megelőző napokban, hetekben rokonaiktól azt kérik, hogy az ajándékok egy részének árát inkább a fogyatékos fiatalokra fordítsák. Ezáltal pedig támogassák a Kézenfogva Alapítványt, ami fogyatékos fiataloknak segít munkát találni! Az alapítvány új adományszervező programjának neve: KézenFogva Ballagunk.

Az alapítvány 23 éve dolgozik a fogyatékos emberek és családjaik életének élhetőbbé tételéért. Egyik programjukkal megváltozott munkaképességű, sérült fiataloknak segítenek munkához jutni és így önálló életet kezdeni. A továbbtanulás vagy éppen a munkakeresés egy egészséges fiatalnak is kihívás, a fogyatékos fiatalok számára viszont egy mérhetetlenül nehéz küldetés. Tízből nyolcuknak nem is jut ma munka Magyarországon. A KézenFogva Alapítvány azért dolgozik, hogy ez ne így legyen. Ebben tud most segíteni minden ballagó diák a szüleiket, rokonaikat, barátaikat megszólítva, velük közösen.

Csatlakozási lehetőség a kampányhoz: http://www.kezenfogvaballagunk.hu/ Itt lehet megismerni a már csatlakozott két gimnázium diákjait is.