KézenFogva Ballagunk

Sajtóközlemény letölthető Word docx formátumban.

Sajtóközlemény
Azonnal közölhető

Kicsit kevesebb virág, több figyelmesség - ballagó középiskolások mutatnak példát az összefogásra!
32 középiskola mintegy 1000 diákja a napokban arra kéri rokonaikat, barátaikat, hogy a ballagásra szánt virágok árának egy részét fordítsák inkább maradandó, jótékony célra és segítsék közösen a fogyatékos fiatalokat. Az akció neve KézenFogva Ballagunk!

Évente közel 70 ezer diák végez az ország középiskoláiban. Vajon mennyit költünk ilyenkor virágcsokrokra, lufikra, amit néhány napon belül kidobunk, elfelejtünk...
A KézenFogva Alapítvány hagyományteremtő kezdeményezése felelősen gondolkozó diákok számára indult, akik a ballagást megelőző napokban, hetekben rokonaiktól, ismerőseiktől azt kérik, hogy a ballagásukra szánt csokrok legyenek 2-3 szállal kisebbek. A meg nem vásárolt virágok árával pedig támogassák a Kézenfogva Alapítványon keresztül azokat a fogyatékos fiatalokat, akiknek továbbtanulásához, vagy nyílt munkaerő piacon való elhelyezkedéshez különleges/egyedi képzésre van szükségük.

Alapítványunk 25 éve dolgozik a fogyatékos emberek és családjaik életének élhetőbbé tételéért. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a megváltozott munkaképességű, fogyatékos fiatalokat képzésekkel és egyéb felkészítő programmal segítsük munkához jutni és így önálló életet kezdeni. A továbbtanulás vagy éppen a munkakeresés egy egészséges fiatalnak is kihívás, a fogyatékos fiatalok számára viszont egy mérhetetlenül nehéz küldetés. Tízből nyolcuknak nem is jut ma munka Magyarországon. A KézenFogva Alapítvány azért dolgozik, hogy ez ne így legyen. Ebben segítenek most a ballagó diákok, és mindenki, aki melléjük és mellénk áll.

http://www.kezenfogvaballagunk.hu/ Itt lehet megismerni a már csatlakozott középiskolákat és diákjait!
Az oldalon bárki adományozhat és ezzel támogathatja a fogyatékos fiatalokat néhány szál virág árával.

További információ:
www.kezenfogvaballagunk.hu
Váradi Ildikó
Mobil: 20/474-2463
E-mail: varadi.ildiko@kezenfogva.hu

Sajtóközlemény letölthető Word docx formátumban.