SAJTÓMEGHÍVÓ

A Kézenfogva Alapítvány és partnerei tisztelettel meghívják a sajtó képviselőit
az Európai Unió és a Magyar Köztársaság EQUAL programja által finanszírozott
Aktív Műhely projektjének záró-rendezvényét megelőző sajtótájékoztatóra.

A „MI IS TUDUNK DOLGOZNI!” című rendezvény témája: hogyan lehet az értelmi fogyatékos, autista embereket eredményesen foglalkoztatni?

Ma Magyarországon közel 80 ezer értelmi és halmozottan fogyatékos, autista ember él. Azoknak akik, a munkavállalás szempontjából aktív korúak, illetve képességeik lehetővé tennék a foglalkoztatását körülbelül 8-9 százaléka dolgozhat. Az értelmi sérült emberek foglalkoztatásának kulcskérdése az, hogy megtalálják számukra a képességeinek megfelelő munkakört.

A konferencia illetve a sajtótájékoztató célja, hogy bemutassa a hat civil szervezet által létrehozott partnerség 3,5 éves munkáját, amely során kidolgozták az értelmi fogyatékos, autista emberek foglalkoztatásának rendszerszemléletű fejlesztésére szolgáló Aktív Műhely Foglalkoztatási Modellt.

A sajtótájékoztatón részt vesz: Forgó Györgyné szakállamtitkár, SZMM

A sajtótájékoztató időpontja: 2008. június 10. 10 - 10.30 óra
Helyszín: Hotel Budapest – Joker terem
1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 47.

A rendezvényre 2008. június 9-én, hétfőn 15 óráig lehet regisztrálni

Regisztráció és további információ:
Baráth Andrea
kommunikációs vezető
Kézenfogva Alapítvány
tel: 215-5213, 06 30 274-4414
e-mail: barath.andrea@kezenfogva.hu