plakát

„Mindannyian egy közös biciklit tekerünk”

A Kézenfogva Alapítvány május 17-én egy olyan rekordra készül a budapesti Műegyetem rakparton, ahol nem az erő, az idő, a távolság, a furfang, a különlegesség a lényeg, hanem a kölcsönös segítségnyújtás kifejezése. Közös tandemezés látássérült emberekkel 12 órán át folyamatosan. A rekord felállításánál azonban fontosabb az üzenet: a fogyatékos emberek számítanak arra a társadalomra, aminek ők is részei. Tudunk nekik érdemben segíteni? Hogyan lehet hatékonyan együttműködni és előrébb lendíteni azt a bizonyos biciklit, amit életnek hívunk?
 
„A rekord kitalálásakor szándékosan választottunk olyan típusú dolgot, ami egészséges és fogyatékos embernek egyaránt pozitív élményt nyújthat. A tandemen mindkét fél egyaránt részesülhet a biciklizés önfeledségéből, öröméből. Azt szeretnénk, ha a fogyatékos emberekre gondolva nem a sajnálat lenne az emberek többségének az érzése, jó lenne, ha végre meglátnák bennük a lehetőséget, azt az embert, aki képes szeretni, dolgozni, segíteni. Mindannyian egy közös biciklit tekerünk, együtt sokkal hatékonyabban tudunk előrébb jutni.” – mondja el Pordán Ákos, a szervező Kézenfogva Alapítvány ügyvezetője.
 
A Nem para a PARA! 12 órás keréktusa! Rekordkísérlet Budapesten elnevezésű rendezvényen egész nap változatos programok, kézműves foglalkozások, a Magyar Kerékpárosklub, OTP óriás társasjáték és több, fogyatékos embereket foglalkoztató szervezet kitelepülése várja a látogatókat.
Herczeg Anita, a köztársasági elnök felesége, a program fővédnöke is ellátogat az eseményre és részt vesz a rekord felállításában egy látássérült hölggyel közösen.
 
Május 17-én egyszerre tíz tandem gurul majd a pályán, a sikerhez az szükséges, hogy mindig legyen legalább egy mozgásban. A Kézenfogva Alapítvány azonban inkább úgy gondolja, a sikerhez az szükséges, hogy minél többen ráérezzenek az együttműködés és a segítségnyújtás örömének az ízére.

Ez a fogyatékos emberek integrációjának egyik alapvető záloga.