Új Nap – Új Remények adománygyűjtő séta

“Az éjszaka és a nehézségek még soha nem győzték le a napfelkeltét és a reményt.”
(Bernard Williams)​

Segítsetek, hogy idén legalább 5 fiatal fogyatékos fiatalember tudjon munkába állni!

Számítunk rátok!

Jelentkezés: pordan (pont) akos (kukac) kezenfogva (pont) hu

Adj esélyt 5 fiatal fogyatékos fiatalembernek, hogy teljesebb életet élhessenek!

Idén is várunk az Új nap, új remények program keretében nagyon jófej adománygyűjtő követeket!

Még soha nem volt akkora szükségünk a támogatásotokra, mint most!
Kövessétek Ti is tavalyi két gyűjtőnk, Nagy Réka és Fábri Lászlóné példáját! Tavaly Réka kihasználta a közösségi média lehetőségeit is, és fergeteges munkájával 207.000 Ft-ot, míg Fábri Lászlóné 135.000 Ft –ot gyűjtött, amelyek segítségével három fiatal fogyatékos ember tudott elhelyezkedni. Ők azóta is dolgoznak, és a követeinknek köszönhetően, sokkal teljesebb életet tudnak élni, mint előtte.

Segítsetek, hogy ti is hasonló élményben és örömben részesüljetek mint Réka:
„2 embernek megadtátok a lehetőséget! ❤❤❤
Szuperek vagytok!!!
Amikor jelentkeztem adománygyűjtő követnek a Kézenfogva Alapítványhoz tudtam, hogy ez kihívás lesz, de bíztam benne, hogy sikerülni fog.
Sok dolog nem úgy alakult, ahogy képzeltem.
Voltak olyanok akikre azt hittem számíthatok s voltak olyanok akikre nem gondoltam, hogy számíthatok.
Próbáltam helytállni a, b, c, d terveket a fejemben kitalálni.
Ezek a dolgok ösztönöztek, hogy kreatívabb legyek a cél elérésében.
Köszönöm nektek a segítséget, megosztásokat, a szájról szájra terjedést és a 'hátatokat'!”

Segítsetek, hogy idén legalább 5 fiatal fogyatékos fiatalember tudjon munkába állni!
Számítunk rátok!

Jelentkezés: pordan (pont) akos (kukac) kezenfogva (pont) hu

Az Új Nap Új Remények programról bővebben itt:
kezenfogvamozdulunk.hu
civiliranytu.hu