Rólunk írták

Lokál.hu: Sztárok fognak össze Dalmáért

Ismét segítségre hívta sztárkollégáit DJ Dominique, aki ezúttal a KézenFogva Alapítvány pártfogoltjának álmát szeretné megvalósítani. Várkonyi Attila nemes célokat szokott kitűzni, tőle ezt már megszokhattuk, így az sem meglepő, hogy most egy nem mindennap születésnapi bulit akar összehozni Ujpál Dalmának június 30-án.

Lokál.hu: A fogyatékkal élőkre hívta fel a figyelmet a köztársasági elnök felesége

A fogyatékkal élőkre hívta fel a figyelmet a köztársasági elnök felesége Herczegh Anita, a köztársasági elnök, Áder János felesége és Újpál Dalma kerekesszékes bocciajátékos együtt hívták fel a figyelmet a fogyatékos emberekre a KézenFogva Alapítvány Élmény sportnapján.

RTL.hu: Virág helyett adományt kérnek

Virágcsokor helyett adományt kért többszáz diák a ballagására. A Kézenfogva Alapítványnak segítenek az akcióval, amely a pénzből fogyatékkal élő embereknek segít munkába állni.

Híradó.hu: Herczegh Anita a KézenFogva Alapítvány sportnapján járt

A KézenFogva Alapítvány sport élménynapján vett részt kedden Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége. A rákosmenti Újlak utcai Általános Iskolában mintegy háromszáz XVII. kerületi 7-8. osztályos diák ismerkedett a fogyatékos sportok és sportolók világával. Az eseményen jelen volt az EMMI államtitkára és a polgármester is.

NLCafe.hu: Nem kell virág! Helyette inkább ezt szeretnék 20 gimi végzős diákjai

A végzősök azt kérik, virág helyett inkább jótékony célra fordítsák a nekik szánt pénzt.

HVG.hu: Több gimi is csatlakozott a menő ballagási ajándékozáshoz

Mintegy 20 középiskolában kérik arra a végzősök a családjaikat, ismerőseiket, hogy virág helyett jótékony célra fordítsák a nekik szánt pénzt.

HVG.hu: Az Eötvös József Gimnázium végzős diákjai arra kérik rokonaikat és barátaikat, hogy idén ne nekik kedveskedjenek ajándékokkal.

Azt kérik minden rokonuktól, ismerősüktől, hogy a ballagási virágra szánt összeget vagy egy részét inkább jótékony célra fordítsák, segítsék a KézenFogva Alapítvány munkásságát.

ÚJBUDA: Az újbudai alpolgármester úr, Molnár László nyilatkozik a KézenFogva Alapítvány és a XI. kerület együttműködéséről.

Esélyt teremtünk - Az újbudai alpolgármester úr, Molnár László nyilatkozik a Kézenfogva Alapítvány és a XI. kerület együttműködéséről.
ÚJBUDA XXVII. évfolyam 5. szám 2017. március 22. - www.ujbuda.hu

Oldalak

Feliratkozás RSS - Rólunk írták csatornára