Index.hu - Adni jobb, mint kapni? Megkérdeztük!
Az adományozás úttörő lehetőségei, amelyben a Kézenfogva Alapítvány is részt vesz.
Az adományozás úttörő lehetőségei, amelyben a Kézenfogva Alapítvány is részt vesz.
- Kutatások szerint a fogyatékossággal élő emberek gyakrabban vannak kitéve bántalmazásnak, a gyerekek pedig különösen kiszolgáltatottak.
NEM JÓTÉKONYKODÁS A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ EMBEREK FOGLALKOZTATÁSA
"A KézenFogva Alapítvány immár huszonnyolc éve nyújt támaszt fogyatékos, mentálisan sérült embereknek, hogy méltósággal élhessék mindennapjaikat. Jogsegélyszolgálata gondnoksági esetekkel is foglalkozik, bár az eljárásokban közvetlenül nem vesz részt." Fotó: ROBYN BECK / AFP Forrás
Segítség azoknak, akik még kérni sem tudnak – ez volt a nyáron elhunyt Göncz Árpádné, Göntér Mária Zsuzsanna – Zsuzsa néni – jelmondata.
Ujpál Dalma, a KézenFogva Alapítvány arca kerekesszékben él, kitűnő tanuló, programoz, bocciabajnok, és állatorvos akar lenni
Csupán minden 5. család marad egyben azok közül, akikhez fogyatékossággal élő gyerek születik. Nem csoda: a speciális igényű emberek rengeteg – sokszor 24 órás – figyelmet igényelnek, amihez az érintettek csak minimális segítséget kapnak. Nekik próbál meg segítséget nyújtani a JOY Tündér idei támogatottja, a KézenFogva Alapítvány immár 26 éve.
Pénteken és a hétvégén országszerte elballagnak a diákok a középiskolákból, emlékeztet az MTI.
Pénteken és a hétvégén országszerte elballagnak a diákok a középiskolákból. Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgákkal már meg is kezdődnek az írásbeli érettségik, amelyek hétfőn a magyar írásbelikkel folytatódnak.