Ha ide kattint felajánlhatja!


Rengeteg programmal, töretlen lelkesedéssel vágunk neki az évnek!

2015-re is tele vagyunk ötletekkel, tervekkel! A családoknak és a szakembereknek nyújtandó közvetlen segítségnyújtás mellett ezúttal is nagy hangsúlyt fektetünk majd a közvélemény-formálásra, valamint a módszertani, fejlesztő munkáinkra.
 
Fontos célunk a már évek óta működtetett FECSKE Szolgálat modellkísérleti programjának elmélyítése, hogy az más, szociális szolgáltatások számára is adaptálhatóvá, alkalmazhatóvá váljon. Terveink szerint ebben az évben is közel 456 családot tudunk majd ellátni „Fecskéink” segítségével, mintegy 65.000 szolgáltatási órában. 
 
A nagy népszerűségnek örvendő „Fogadd el, fogadj el” közvélemény-formáló rendezvénysorozatunk idén is folytatódik. 2015-ben a Hétköznapi kihívások köré szervezzük a programjainkat – érzékeltetjük az egészséges fiatalokkal és átélhetővé tesszük, hogy milyen hétköznapi kihívásokkal kell szembenézniük a fogyatékos embereknek. Kamionunk megújult formában, játékos keretek között, szólítja meg a fiatalokat és ismerteti meg velük a fogyatékos emberek világát. Ezen kívül óvodai komplex érzékenyítő és integrációs programot is szervezünk a legkisebbeknek „Közös a Napunk” címmel.
 
Ezen kívül részt veszünk az „Új dimenziók a fogyatékos személyek szociális ellátásában” című projektben, melynek célja a bentlakásos szociális intézmények kiváltásához kapcsolódóan a szociális szolgáltatások megújítására vonatkozó szakmapolitikai reformok előkészítése. Továbbá tanulmányutakat is szervezünk és folytatjuk a munkát az értelmi sérült emberek igazságszolgáltatásához való hatékony hozzáférésének érdekében (AJuPID). Módszertani, fejlesztő tevékenységünk keretében többek között a komplex támogatási szükségletmérés fejlesztését tűztük ki célul.
 
Mindezek mellett idén is több továbbképzést, szakmai műhelyprogramot szervezünk az értelmi fogyatékos emberekkel foglalkozó szakemberek számára. Diákcsere programot szervezünk német fiataloknak, és továbbra is működtetjük fogyatékosságügyi antidiszkriminációs jogsegély hálózatunkat. Elősegítjük a megváltozott munkaképességű személyek nyílt munkaerő piaci elhelyezését, az elhelyezés esélyeinek növelése érdekében pedig motiváló képzéséket tartunk a munkáltatók számára.
 
További információkért, a programok részletes leírásáért kattintson ide: