Veszprémi bemutató


„Osztályfőnöki óra” című közvélemény-formáló programunk idei második sajtónyilvános bemutató óráját tartottuk, ezúttal a veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Középiskolában.

Az órákra a veszprémi Kozmutza Flóra iskolából jöttek tapasztalati szakértők. Az ép és a fogyatékos fiatalok egymásrátalálásának az eszköze itt a zene, a hangszerek voltak. Az órán a gyerekek egymástól sokat kérdeztek, majd együtt zenéltek, megérezve, átélve, egymásnak is bebizonyítva, hogy közös világunkban nem csak közösen zenélni, hanem együtt is tudunk élni.
A bemutató órákon részt vettek Alapítványunk támogatói. Bodor Attila és Palásty Ádám világ-, és Európa bajnok kajakosok együtt nevettek, beszélgettek a sérült és az ép fiatalokkal.

A veszprémi televízió felvétele

Kapcsolat:Baráth Andrea