Kapu Európára


Nemzetközi partnerség keretén belül, közép- és
kelet-európai szakemberek részvételével, a fogyatékos emberek képzése és
foglalkoztatása terén újszerű projekt-ötletek közös összeállítása a
célja annak a projektfejlesztő workshopnak, amelyet 2009. február
19-20.-ra szerveztünk. A Kapu Európára című projekt-fejlesztés alapját a
jelentkezők által előzetesen javasolt program-ötletek fogják adni,
melyeket a jelentkezés alkalmával röviden be kell mutatni. A workshop
kommunikációs nyelve angol, így olyan szakemberek jelentkezését várjuk,
akik munkanyelvként tudják használni az angol nyelvet, valamint szívesen
vennének részt nemzetközi együttműködésben megvalósuló projektek
lebonyolításában.

A programról részletes információ a

www.kezenfogva.hu/gatetoeurope
honlapon található. (A jelentkezési
lap is innen letölthető.)

A workshopon való részvétel ingyenes, a program ideje alatt teljes
ellátást és igény szerint szállás biztosítunk. Útiköltségüket a
résztvevők saját forrásból finanszírozzák.

A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósul meg.

Kapcsolat:

Gál Dániel