Nyertes pályázatok – új projektek!

Négy új nyertes pályázatunknak
köszönhetően alapítványunk folytatja a „ Ne Hagyd Magad II.” című
programot, valamint megerősíti a 2006. augusztusa óta informálisan
működő CÉHálózatot. Ez utóbbi, az „Érdekképviseleti együttműködés
kapacitásfejlesztése” című, TÁMOP 2.5.1 program keretén belül, Európai
Uniós támogatás eredményeként még hatékonyabban fogja képviselni az
értelmi fogyatékos, halmozottan fogyatékos és autista emberek, valamint
a nekik szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek érdekeit.

A „Common Voice Network” c. program az Átmeneti Támogatási Program
finanszírozásában valósul meg, azzal a céllal, hogy a közép-kelet
európai régióban nemzetközi hálózati együttműködést generáljon a már
működő, az értelmi fogyatékos emberek és szervezeteik érdekeit védő
hálózatok között. A projektben a magyarországi CÉHálózat mellett román,
bolgár, észt és macedón fogyatékos emberek érdekeit védő hálózatok
vesznek részt. A program céljai közé tartozik továbbá az
antidiszkriminációs joganyagok vizsgálata és azok hathatósabb
érvényesítéséért való lobbizás a célcsoportunk esélyegyenlőségének
előmozdításáért.

Megkezdtük a „Kapu Európára” címmel nemzetközi projekt-fejlesztő
workshop szervezését, amely 2009. februárjában lesz. A workshopra
magyarországi és közép-kelet európai fogyatékosügyi szakemberek
jelentkezését várjuk. A rendezvény célja, hogy megismerjük a környező
országokban az elmúlt években sikeresen megvalósított projektek
eredményeit, valamint újabb projekt-ötleteket dolgozzunk ki. A
programról hamarosan részletesebb tájékoztatást adunk.

Kapcsolat:

Gál Dániel