Civil Szervezetek figyelmébe!

Tisztelt Civil Szervezet Vezető!

Felkéréssel fordulunk Önökhöz egy nagyszabású, országos rendezvényen való részvételre!

A Nemadomfel Együttes értelmi fogyatékossággal élő tagjai olyan egyedülálló, és rendkívüli esemény szervezését kezdeményezték, amely a társadalmi felelősségvállalás eddig ismeretlen példája. A világon először Magyarországon tartanak olyan rendezvényt, melyet fogyatékos emberek szerveznek azzal a céllal, hogy „egészségeseken”, ép társaikon segítsenek.

A „Jobb velünk a világ!” című rendezvény célja az, hogy a szervezők felhívják a figyelmet arra, amennyiben lehetőséget kapnak a hátrányos helyzetű emberek a mindennapokban – munkában, művészetekben, sportban – értékes, hasznos és boldog tagjai lehetnek a társadalomnak.

A rendezvény és annak üzenete akkor lehet igazán sikeres, ha széleskörű összefogással valósul meg, ezért szeretnénk megnyerni minél több embert és szervezetet az ügynek.

A rendezvény üzenete:

Mindenki elég gazdag ahhoz, hogy másokat segítsen, csak örömmel és nyitott szívvel kell fordulnunk a világ és mások felé!

Szeretnénk felkérni Szervezetüket, hogy csatlakozzanak a rendezvényünkhöz bemutatkozással, saját termékeik árusításával!

A rendezvény időpontja: 2008. november 14.

Helyszíne: Papp László Budapest Sportaréna

A rendezvény programja:

16 óra – Mi is tudunk dolgozni! – vásár, amely alatt a sérült emberek értékesítik az általuk készített ajándéktárgyakat

Szájjal és lábbal festő művészek alkotásainak kiállítása

A Nemadomfel Alapítvány a Magyar Fotóművészek Szövetsége és a Kamaszfesztivál Szervezőiroda támogatásával, Jobb velünk a világ! – fogyatékosok az „egészségesekért” címmel meghirdetett fotópályázatra beérkezett alkotások kiállítása

19 óra - Könnyűzenei koncert

A koncerten fellép a Nemadomfel Együttes, valamint sztárvendégei. Rúzsa Magdi, 4For Dance, Caramel, Révész Sándor, Kiki, Miller Zoltán, Salsamor Táncegyüttes, Oláh Ibolya és Kállay Bori. Jelenleg további tárgyalások folynak még Magyarország vezető művészeivel.

A rendezvényen neves sportolók és paralimpikonjaink is bemutatkoznak.

A rendezvény és a vásár bevételével a Déval Szent Ferenc Alapítványt támogatjuk. Így Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes a Gyergyói medencében új intézményt tud létrehozni, ahol árva magyar gyermekek találnak otthonra.

Úgy gondoljuk, hogy érdemes élniük ezzel a bemutatkozási lehetőséggel: a vásáron való részvétellel, hiszen így mind munkatársaik, alkalmazottjaik, mind pedig az érdeklődő vendégek is szembesülnek a kölcsönös felelősségvállalás fontosságával, egymás iránt. Szeretnénk, ha felismernék a sérült ember képességet az értékteremtő munkára, egyúttal azt is, hogy nem csak kapni, hanem adni is tudnak fogyatékossággal élő embertársaink.

Kérjük mielőbbi visszajelzésüket! A vásáron árusító szervezeteket jelentkezési sorrendben regisztráljuk: amennyiben az árusító helyek betelnek, akkor már nem tudunk további helyet biztosítani.

Jelentkezésükben várjuk a szervezetük pontos nevét, székhelyét, a kapcsolattartójuk elérhetőségét. Ezen kívül a vásáron kiállított termékek felsorolását, ezekről néhány fotót.

Jelentkezésüket az alábbi e-mail címen fogadjuk 2008. október 15-ig:

Bódis Alexandra,

bodis.alexandra@gmail.com

Számítunk részvételükre!

Budapest, 2008. szeptember 22.

Üdvözlettel: Dely Géza

ügyvezető

Nem Adom Fel Alapítvány

További Információ: www.jobbvelunkavilag.hu

Baráth Andrea 06 30 274 4414

color=navy>
width=553 height=781 src="http://www.kezenfogva.hu/files/NAF_hirlevel3_553x781.jpg">