Lakóotthonokat Budapestre!

Érdekérvényesítő programot indított a Kézenfogva
Alapítvány, azzal a céllal, hogy a Fővárosi Önkormányzat építse be
stratégiai tervébe a főváros területén belül működő lakóotthonok,
illetve egyéb, kis létszámú támogatott lakhatási formák létesítését.

A budapesti értelmi sérült és autista emberek, ugyanúgy, mint a többségi
társadalomhoz tartozók, ragaszkodnak szülővárosukhoz, hiszen itt nőttek
fel, itt él a családjuk - akikkel a rendszeres kapcsolattartás számukra
különösen fontos-, itt dolgoznak, és itt ismerik ki magukat. A 2001. évi
népszámlálás adatai szerint a Budapesti illetékességű, felnőtt korú
értelmi fogyatékos és autista népesség nagysága mintegy 5300 fő.
Jelenleg nincs esélyük arra, hogy szülővárosukban, azaz Budapesten, a
lehetőségekhez képest önállóan, normál lakókörnyezetben lakhassanak,
valamint nem férnek hozzá számos olyan szociális szolgáltatáshoz,
amelyeket a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993.
évi III. törvény értelmében jogosan vehetnének igénybe.

Jelenleg a főváros területén belül néhány civil szervezet tart fenn
lakóotthonokat.

A Kézenfogva Alapítvány javasolja a Fővárosi Önkormányzatnak egy hosszú
távú stratégia megalkotását,
amely a teljes budapesti népesség körében
felméri a szükségleteket, és garantálja, hogy – fogyatékosságának
típusára és mértékére való tekintet nélkül, szükségleteinek megfelelően
– hogy a rászorulók igénybe vehetik a számukra megfelelő kiscsoportos
lakóotthoni szolgáltatást.

Kapcsolat:
Fehér Miklós