A szociális készségek elsajátításának hatékonyabb útja – CONTIEMPO projekt

Alapítványunk konzorciális partnerként vesz részt a Contiempo projektben, melynek
célja egy olyan tréning anyag kidolgozása, ami az értelmi fogyatékos
emberekkel foglalkozó szakemberek továbbképzési szükségleteire ad
választ. Ebben a projektben 10 intézményben kérdeztük meg a
szakembereket arról, hogy milyen területen, illetve milyen témában lenne
szükségük továbbképzésre. Ebből a felmérésből a különböző igények közül
a kommunikációs és a konfliktuskezelési, illetve a viselkedés problémák
kezelésének témaköreit
emeltük ki.  Ezért úgy döntött a partnerség, hogy egy
olyan tréning anyagot dolgoz ki, melynek témája a kommunikáció, valamint
azok az alapértékek, melyek alapján munkánkat végezzük. A tréning anyag
elkészült, jelenleg tesztelése folyik bolgár partnereinknél.
Magyarországon májusban szeretnénk hasonló képzést indítani Alapítványunk szervezésében. Ehhez
kapcsolódóan a képzés második moduljaként kidolgozunk egy
olyan továbbképzési anyagot, amely az értelmi fogyatékos emberek
viselkedésproblémáinak okairól, azok kezeléséről ad gyakorlati
információkat a szakembereknek. Erre a munkára hívjuk és várjuk azon
szakemberek jelentkezését
, akik ezen a területen tapasztalatokkal,
tudással, gyakorlattal rendelkeznek és azt szívesen megosztanák
kollégáikkal. Az érdeklődő szakemberek számára 2007. januárjában szakmai
műhelyt szervezünk. Érdeklődni lehet
Orosz Andreánál
.