kamion

Elindult a kalózhajónk!

Ahogy korábban arról beszámoltunk, a Fogadd el, fogadj el! közvélmény-formáló programunk keretében idén megújult, kalózhajóvá alakított kamionnal járjuk az országot. A turné első állomása a budapesti Óbudai Nagy László Általános Iskola volt, ahol elsősorban a MUS-E Magyarország programjában résztvevő, halmozottan hátrányos helyzetű kisdiákok vettek részt az érzékenyítő programon. 

A kincskereső játékban részt vett gyerekek a megismerhették a kalózhajó különböző lakóit, akik mindegyike egy fogyatékossági típust hivatott bemutatni.

„Csupakéz hallássérült kalóz, nem hall semmit, mert fiatalkorában egy nagy ágyú mellett állt, amikor azt elsütötték, és ez maradandó sérülést okozott neki. Ő a kezét használja beszédre, minden kalóz megérti őt a jelek segítségével. Csupakéz nagyon okos, ezért szörnyen mérges, mikor ismeretlen kalózok azt hiszik, hogy buta, csak azért, mert nem hall.” – olvasható az egyik kalóz kabinja mellett. 

A kincskereső térképet végigjárva a fiatalok játékos feladatokon keresztül szembesülhettek a fogyatékos emberek mindennapi kihívásaival.

Az egész napos rendezvényen ezen kívül az alábbi programok várták a diákokat:

  • Óriás puzzle kirakása közösen.
  • Kerekesszékes akadálypálya a kamion körül.
  • Beszélgetési, kérdezési lehetőség a fogyatékosságról szakképzett segítőinkkel.
  • OTP Esély Játék – óriás társasjáték esélyegyenlőségi kérdésekkel

 

A kalózhajó ezen kívül még 10 helyszínen fog kikötni, április 15. és június 15. között.

További információ:

http://fogadjel.kezenfogva.hu/