bicikli

Még mindig lehet csatlakozni a Két Keréken adománygyűjtő kampányunkhoz

 
Már eddig is számos lelkes, kerékpározni szerető ember jelentkezett alapítványunk közösségi adományszervező programjához, de még most sincs késő csatlakozni! Meghosszabbított határidővel, augusztus 31-ig gyűjtjük a kilométereket és az adományokat!
 
Nagyon köszönjük mindazoknak, akik már velünk együtt tekernek egy jó ügyért, és miközben róják az utakat, gyűjtenek a fogyatékos gyermekeket nevelő családok megsegítésére. A március 15-én induló kampányunk célkitűzéseiből az egyiket már teljesítettük: a vállalt 25.000-es táv helyett immár több mint 32.000 kilométert tekertünk le együtt, közösen!
 
De szeretnénk a tavalyi, mintegy 234.000 Ft. adományt is túlszárnyalni, ebben azonban szükségünk volna még egy kis segítségre! Ezért úgy döntöttünk, meghosszabbítjuk kampányunk határidejét, és június vége helyett egészen augusztus 31-ig halmozzuk a kilométereket és az adományokat.
 
Tehát várjuk a bicajozni szerető, segítő szándékú emberek jelentkezését a ketkereken.kezenfogva.hu oldalon! Nem kell mást tenni, mint regisztrálni a vállalt távot, valamint a gyűjteni kívánt forrást és tekerni! A vállalkozó kedvűek akár blogbejegyzéseken keresztül is megoszthatják élményeiket, ösztönözve ezzel másokat. Ráadásul havonta közös programokat, bringatúrákat szervezünk, ahol jó társaságban gyűjthetők a további vállalások. 
 
Halmozzuk még a kilométereket és az adományokat a fogyatékos gyermekek javára!
 
További információ és regisztráció: http://ketkereken.kezenfogva.hu/ vagy Baranyi Erzsébetnél az alábbi e-mail címen: baranyi.erzsebet@kezenfogva.hu