segítő kéz

Támogatott döntéshozatal korlátozások nélkül

A polgári törvénykönyvben foglaltak szerint 2014. március 15-től új jogi lehetőség nyílik a gondnokság enyhítésére. A támogatott döntéshozatal lényege, hogy a belátás képességének kisebb mértékű csökkenése miatt döntéseiben támogatásra szorulóknak döntési segítséget biztosít anélkül, hogy korlátozná az érintett személy cselekvőképességét. A most bevezetett jogintézmény igénybevételével tehát a segítségre szoruló továbbra is teljes cselekvőképességgel rendelkezik ügyei intézése során, a döntéseinek támogatása azonban jogilag elismert formát ölt. 
 
Nagyon fontos, hogy a támogatott döntéshozatal a támogatott és a támogató személy közötti bizalmi viszonyon alapul. A segítség mértékét minden esetben az érintett személy szükséglete és a felmerült probléma határozza meg, de a támogató semmilyen helyzetben nem járhat el a támogatott helyett és nevében.
 
A Kézenfogva Alapítvány a támogatói és gondnoksági rendszer kapcsán 2014 áprilisától részt vesz egy nemzetközi projektben, melynek lényege, a hivatásos támogatók és gondnokok képzését és érzékenyítését segítik elő.