bike

Elindítottuk „KézenFogva – Két Keréken” kampányunkat

 
Március 15-én a tesztidőszakot követően először startolt közösségi adományszervező programunk, mely a kerékpározás élményén keresztül szeretné megszólítani az embereket és adományt gyűjteni a fogyatékos gyerekeket nevelő családok komplex támogatására.
 
A „KézenFogva – Két Keréken” célja, hogy a tavaszi szezon végéig, 2014. június 30-ig összesen 25.000 kilométert tekerjenek le a kezdeményezéshez csatlakozó résztvevők, és minden megtett kilométerrel 20 forint adományt is gyűjtsenek. A kampány saját weboldalán várjuk mindazokat, akik kedvet éreznek hozzá, hogy egy jó ügyért biciklizzenek. A regisztrációt követően nem kell más tenni, mint megadni a vállalt kilométerek számát, és a gyűjteni kívánt adomány összegét. A megtett távról, a tekerés közben szerzett élményekről, tapasztalatokról naplót is lehet vezetni.
 
A program keretében idén is szeretnénk minél több közös kerékpártúrát hirdetni, melynek csúcspontja kétségkívül a június 21-22. között megrendezésre kerülő Tour de Zalakaroson való részvételünk lesz.
 
A kampány tavalyi teszt fázisában 234.000 Ft-ot gyűlt össze. Ebből 157.000 Ft-ot a fogyatékos gyermekek felügyeletére, 49.000 Ft-ot a családokat segítő információs központra, 28.000 Ft-ot pedig a családok jogsegélyszolgálatára fordítottunk.
 
Tartsanak velünk!