kerekesszékes kosár Békéscsabán

Március 7-én Békéscsabán tartottuk az első Nem para a PARA! inkluzív városi sportnapot

 
Immár kilencedik alkalommal indítottuk útjára a Fogadd el, fogadj el kampányunkat. A célunk most is ugyanaz: színes programokkal közelebb hozni a fogyatékos embereket a többségi társadalomhoz.
 
Az idei évben ezt a sport örömteli élményén keresztül tesszük! Az országos rendezvénysorozat első állomásaként március 7-én Békéscsabára látogattunk el, hogy a Kazinczy Ferenc Általános Iskolában megismertessük a város diákjait a fogyatékos emberek sportjaival. 
 
A rendezvényen több mint 500 békéscsabai általános- és középiskolás diák kóstolhatott bele az ülőröplabda, kerekesszékes kosárlabda, vak foci, a tandemkerékpározás vagy éppen a csörgőlabda bajnokság izgalmaiba, és mérhette össze ügyességét ép és fogyatékos társaival.
 
A helyszínen ezen kívül több fogyatékosügyi szervezet is bemutatkozott, valamint paralimpikonokkal is lehetett beszélgetni.
 
A programsorozat az OTP Bank Nyrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. támogatásával valósul meg.
 
 
A Nem para a PARA! további állomásairól, és bővebb információiról itt tájékozódhat: http://fogadjel.kezenfogva.hu/