Vég Katalin

Zsuzsa néni képe megelevenedik, ha rá gondolok. Zsuzsa néniről a derű, a kedvesség, az emberségesség jut eszembe. Meghatározó része volt az életemnek a vele töltött évek és munka. Az egyetem elvégzése után kezdtem önkéntesként részt venni az alapítványi munkában, utána Zsuzsa néni kérésére csatlakoztam munkatársként. Ugyan Zsuzsa néni a főnököm volt, de a formális kapcsolat ellenére a vele való viszony mindig a közvetlenségen, a derűn és kedvességen alapult. Sokszor kísértem el Zsuzsa nénit tolmácsként különböző diplomáciai eseményekre, ahol nagyon sokat tanultam tőle nemcsak a diplomáciáról, hanem arról is, hogy mi fontos és mi nem az életben.

A Fészek (lakóotthoni) program megvalósítása kapcsán több nemzetközi adományozóval voltunk kapcsolatban. Az Ő személye volt a biztosíték a külföldi adományozóknak arra, hogy a források megfelelő célokra és megfelelő módon kerülnek felhasználásra.

A közös munka során több alkalommal is találkoztam Göncz Árpáddal, a család otthonában. Árpi bácsi és Zsuzsa néni is sok színes történetet, anekdotát szeretett feleleveníteni, a hangulat mindig oldott, közvetlen és vidám volt.

Jó emléket hagyott bennem, hogy Zsuzsa néni az őt körül vevő magas rangú és magas tisztségű emberek világában is meg tudta őrizni emberségét. Példamutató, ahogy ebben a világban is szerényen, saját értékrendjét megtartva mozgott.

Zsuzsa néni minden rendezvényen közvetlen volt, szívesen beszélgetett fogyatékos emberekkel és családjaikkal, szívén viselte a sorsukat, számon tartotta élettörténetüket.

Olyan ember az életemben, akire felnézek és akit tisztelek.