Schenk Lászlóné

Még a 90-es évek elején volt egy találkozó a minisztériumban fogyatékos emberek ügyében. Akkor találkoztam Zsuzsa nénivel először, vettem egy nagy levegőt, és megszólítottam. Elmeséltem, hogy egy civil szervezetet szeretnénk létrehozni, azon belül lakóotthont alapítani, képzést és foglalkoztatást biztosítani autistáknak. Pár évre rá, 1999-ben alapítottuk meg az egyesületet, akkor mindjárt felvettem vele újra a kapcsolatot. Nem felejtett el minket, tudta, hogy kik vagyunk. A sok-sok egyéb teendője mellett bennünket is észben tartott. Akkor már a FÉSZEK program kifutott, de mondta, hogy van még egy szóba jöhető támogató, aki olyan komplex programokat támogat, amilyen a miénk és beszél vele az érdekünkben. Ez a támogató a Luxemburgi Nagyhercegség volt, akinél nagy örömünkre kijárta, hogy támogassa a programunkat. Ez azért egy hosszabb folyamat volt, mert először a Bécsben székelő nagykövettel kellett felvennie a kapcsolatot.
A nagykövetség csak a lakóotthont támogatta a foglalkoztatáshoz a pénzt a Rehabilitációs Foglalkoztatás Decentralizált Alapjából a Komárom Megyei Munkaügyi Központon keresztül pályáztuk meg és finanszíroztuk.
Az építkezés alatt többször is ellátogatott hozzánk. Jött az építészekkel, hozta magával Éliás Sárát is, és tárgyaltak a kivitelezőkkel. Zsuzsa néni helyett Sára volt a szigorú, kemény tárgyalópartner, Zsuzsa néni ilyenkor inkább háttérbe vonult. Neki megnyugtató és jó volt, hogy minden nap itt vagyunk az építkezésnél, és nagy bizalommal volt az építész családtagjaim iránt is, amit többször is hangsúlyozott.
Amikor nyugodtan szerettünk volna beszélgetni az építkezés során, akkor mindig a város egyik cukrászdájában találkoztunk, ott tárgyaltunk a kivitelezőkkel is.
Fittyet hányva a protokollra mindenkit maga elé engedett, ő akart bemenni utoljára.

Mi ragaszkodtunk az egyágyas lakrészek kialakításához, mivel az autistáknak ez alapvető szükséglete, amit Zsuzsa néni megértett és teljes mellszélességgel képviselte minden más fórumon is, ahol addig a kétágyas szobák voltak elfogadottak.
2001. szeptember 10-én volt az átadásunk amire ő is és a luxemburgi nagykövet is eljött személyesen.
Utána még többször találkoztunk a Kézenfogva Alapítvány irodájában, ahol mindig meleg szeretettel üdvözöltük egymást.
Zsuzsa néni mindenkit figyelmesen meghallgatott, és odafigyelt a másikra. Ez a másokra való odafigyelése, a mások megértése, és ez által a mások érdekeinek képviselete minden cselekedetét átszőtte.

Évek multán, mikor a Dunapalotában vagy az Alapítványnál találkoztunk még mindig emlékezett ránk, pontosan tudta, hogy kik vagyunk.