Papp Ágnes az ÉTA Országos Szövetségének elnöke különleges kapcsolatáról mesél Zsuzsa nénivel, a volt köztársasági elnökné 100. születésnapja alkalmából készített interjúban.
Tudatosság, határozottság, őszinteség – ezek az jellemzők jutnak róla először eszembe.
Nagyon törékeny és nagyon nő volt, igényes, mindig volt valami szép színes sál a vállán. S a női szerepekben nagyon jó volt: figyelmes volt, kicsit tyúkanyó típusú, és mindenkit megpróbált „megtámasztani”, ha erre szükség volt. Ugyanakkor hallottam őt nagyon határozottan fellépni szakmai kérdésekben. Elhivatott szociális munkásként jó célokra használta a köztársasági elnök felesége címet. Akár mennyire fáradt volt törődött a másikkal. Kapcsolódási pontunk volt, hogy számára is fontos volt az, hogy azok az emberek, akik a területen, a segítő szakmában tevékenykednek és teszik a dolgukat, ők jól legyenek a bőrükben és hogy rájuk is jusson figyelem.
A hitelesség az, ami még nagyon jellemezte őt. Hiteles volt miden cselekedetében, minden mondatában. Hiteles tudott lenni akkor is, amikor dühös volt, dicsért vagy helyre rakott valakit.
Zsuzsa nénivel előbb kezdődött az ismeretség és közös munka, mint Árpi bácsival - ez utóbbi Zsuzsa néninek köszönhető értelemszerűen. Talán akkor, amikor a fejlesztő napközi otthonnak az 5. születésnapját ünnepeltük 1996-ban.
Van egy olyan kép előttem, hogy ünneplünk, s a meghívott vendégek között van Zsuzsa néni is. Akkor még személyesen nem ismertük egymást, de azt lehetett hallani, hogy a KézenFogva, Zsuzsa nénivel az élen miért munkálkodik, mi az, amit fontosnak tart elérni, segíteni, támogatni a fogyatékosság területén, elsősorban az értelmi fogyatékossággal élők tekintetében. Így aztán természetesen meghívtuk Zsuzsa nénit is, és innen indult a mi szakmai kapcsolatunk. Emlékszem, hogy Zsuzsa néni, Éliás Sára, Maléth Anett ültek hárman egymás mellett az első sorban és egyre csak jöttek az emberek, annyian, hogy alig fértünk el. Sokakat érdekelt a rendezvény, és nagyon örültünk, hogy Zsuzsa néni jelen van. A végén beszélgettünk s azt mondta, nagyon fontosnak tartja, hogy a súlyosan halmozottan sérült embereket érintő kérdésekkel is foglalkozzon a KézenFogva, fontos, hogy legyen rálátásuk a témára. Felajánlotta, hogy keressem bármikor és ők is keresni fognak. Innentől kezdve, ez nemcsak szakmai, hanem emberi kapcsolódás is volt, egy nagyon fontos emberi kapcsolódás. Zsuzsa néni folyamatosan segítette a FENO-ban zajló szakmai munkát és én is számíthattam rá mindig.
Tiszteltem és szerettem benne az EMBERT. A kitartását, a szívósságát, a mosolyát. Tiszteletet
parancsoló volt a munkabírása és ezt a környezetétől is megkövetelte. Törekedett arra, hogy kihozza önmagából és a környezetéből a legtöbbet egy adott helyzetben. Azt az emberi és szakmai maximalizmust, ami őt jellemezte azt valahogy tanítani kellene, ha egyáltalán lehet ezt tanítani…
Nekem nagyon hiányoznak! Hiányzik az az „emberi minőség” és szellemiség, amit képviseltek Árpi bácsival.
Ha Zsuzsa nénire gondolok elsőre a napsütés jut eszembe, a derű, az optimizmus és a folyamatos tenni akarás másokért. Mindig mosolygott. Sugárzó, erőt adó volt a mosolya.
Akármennyire fáradt volt az a kérdés mindig elhangzott, hogy „Te, hogy vagy Ági?” vagy „Mesélj, mi újság?” „Tehetünk értetek valamit?”
És nem csak azért tette fel ezt a kérdést mert illendő, hanem mert őszintén érdekelte a válasz, s tette ezt olyan hitelességgel, hogy valóban el tudta hinni neki az ember, hogy kíváncsi rá.
Zsuzsa néni és Árpi bácsi is nagyon szerette a finomságokat. Zsuzsa néni egyik kedvence a méteres kalács volt, Árpi bácsi inkább a sós pogácsákat szerette. Ha a FENO-s kollégák megneszelték, hogy megyek hozzájuk látogatóba, mindig megjelentek a házi sütis dobozok…Ezeket aztán szívesen fogyasztottuk el együtt, jó hangulatú, tartalmas beszélgetések közepette.
| |
