SAJTÓMEGHÍVÓ

Újra „Jobb velünk a világ!” – idén a Quimby, a Kiscsillag és a Csík Zenekar lesz a fellépő

Kedves Újságíró Kolléga!

Öko-lakóotthon építését tűzte ki célul a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Jobb velünk a világ! kezdeményezés, melyet a sérült előadókból álló Nemadomfel Együttes hívott életre 2008-ban azért, hogy bebizonyítsa, hogy a hátrányban élők és a fogyatékosok is képesek értékteremtő munkára, és nem csak kapni, hanem adni is tudnak. Az idei évben társadalmi összefogással, a koncert bevételéből megvalósítandó lakóotthon egyedisége abban is áll, hogy a legmodernebb környezetvédelmi technológiákat használva passzívházként (maga termeli a működtetéséhez szükséges energiát) működne. Ez lehet Magyarország első passzívház közintézménye.
A rendezvény védnökei Sólyom László és felesége, Mádl Ferenc és felesége, Göncz Árpád és felesége, illetve fővédnökként felkértük a most hivatalba lépő köztársasági elnököt, Schmitt Pált és feleségét.

Milyen szerepet tölt be a lakóotthon? Kik laknák és hol épülne? Mennyi bevételre számítanak a szervezők? Mit jelent a passzív ház kategória? Kik lesznek az idei fellépők a Budapest Sportarénában? Ezekre a kérdésekre is keressük a választ azon a sajtótájékoztatón, melyre ezúton szeretettel meghívjuk.

A sajtótájékoztató időpontja:
2010. július 13. 14 óra

A sajtótájékoztató helyszíne:
Óbuda-Békásmegyer Polgármesteri Hivatalának díszterme

A sajtótájékoztatón részt vesznek
Sólyom Erzsébet Asszony
Mádl Dalma Asszony
Göncz Árpádné Asszony
Makray Katalin Asszony
Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere
Dudás Bence, a Magyar Passzívház Szövetség ügyvezetője
a Nem Adom Fel Alapítvány tapasztalati szakértői

Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze az alábbi elérhetőségeken.
Számítunk részvételére!

Budapest, 2010. július 7.

Üdvözlettel:

Kiss Gyöngyvér
Prominart Kommunikáció
Tel.: 20/395-4277
E-mail: kiss.gyongyver@prominart.hu