50 betegre két ügyeletes avagy túlméretezett szociális kiadások?
A Kézenfogva Alapítvány szakmai állásfoglalása
Tragédia történt egy fogyatékos embereket ellátó intézetben. Az egyik lakó meghalt, mert gondozója a radiátorhoz kötözte, hogy ne zavarja a többiek éjszakai nyugalmát. A sajtóból kiderült, 50 betegre két ügyeletes jutott.
A bentlakásos ellátások területén nagyjából 30-40 éves lemaradásban vagyunk Nyugat-Európához képest. A nagy intézetekre épülő ellátási modell a világ nagy részén elavultnak, túlhaladottnak számít. Más országokban az értelmi fogyatékos emberek kis létszámú otthonokban, az épek között, hétköznapi környezetben élnek. Intézetben legfeljebb csak a legsúlyosabb, folyamatos orvosi felügyeletet igénylő emberek élnek, az állapotuknak megfelelő segítség mellett.
Ezzel szemben hazánkban jelenleg közel 25 ezer fogyatékos és pszichiátria beteg ember él tartós bentlakást nyújtó intézményben. Túlnyomó többségük nagy létszámú intézetekben, töredékük úgynevezett lakóotthonban, amely 8-12 ember számára biztosít emberibb körülményeket. Az úgynevezett középsúlyos vagy súlyos értelmi fogyatékos emberek legalább negyede valamilyen bentlakásos intézményben él, és koruk előrehaladtával, amikor szüleik már nem tudnak róluk gondoskodni ez az arány meredeken emelkedik és gyakorlatilag élete során mindenkit érint az intézményi elhelyezés. Sokan teljes életüket intézetben élik le.
A bentlakásos ellátások szabályozása rendkívül elavult. A szigorú létszám-gazdálkodási előírások (és a szűkös források) miatt megtörténhet, hogy egy-egy segítőre, gondozóra akár 10-15 teljes ellátást és állandó felügyeletet igénylő személy ellátása hárul. A feladat teljesítetlen és az intézmények jelentős része legfeljebb a lakók legalapvetőbb fizikai szükségleteit tudja kielégíteni, fejlesztő és egyéb terápiás foglalkozásokra nagyon kevés humán és anyagi erőforrás marad.
Mostanában sok szó esik Magyarország „túlméretezett szociális kiadásairól”. Nagyon veszélyes általánosítás ez, hiszen a személyes szolgáltatásokra fordított kiadások tekintetében nem járunk Európa élvonalában. Az utóbbi éveket folyamatos forráskivonás is jellemezte a bentlakásos ellátásokat, az amúgy sem túl bőkezű normatív támogatás összege reál és nominális értéken is csökkent. A források beszűkülése mostanra komolyan veszélyezteti a kisebb, civil szolgáltatók fennmaradását; pont azokét, akik a nagy intézetek alternatívájaként kis létszámú lakóotthonokat működtetnek. Számukra bármilyen további költségvetési megszorítás a további működést lehetetlenítheti el.
Magyarországon az Országgyűlés 1998-ban törvényt fogadott el a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének előmozdításáról. Ez kimondta, hogy „a fogyatékos személyek számára tartós bentlakást nyújtó intézményeket fokozatosan, de legkésőbb 2010-ig át kell alakítani oly módon, hogy az önálló életvitelre személyi segítséggel képes fogyatékos személyek ellátása kisközösséget befogadó lakóotthonban történjen, az arra rászoruló súlyos fogyatékos személyek számára humanizált, modernizált intézményi ellátást kell biztosítani. 2008-at írunk és eddig nem sok minden történt a cél megvalósítása érdekében.
2007. július 20-án Magyarország az elsők között csatlakozott az ENSZ Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményhez és az ahhoz kapcsolódó kiegészítő jegyzőkönyvhöz. Ezzel hazánk kötelezettséget vállalt arra, hogy biztosítja és elősegítik az alapvető emberi jogok, és szabadság teljes megvalósulását a fogyatékos emberek számára, valamint ennek érdekében meghoz minden megfelelő jogalkotási, közigazgatási és egyéb intézkedést rendelkezésre álló erőforrásaik felső határáig. Az Egyezmény azt is kimondja, hogy a fogyatékos embereknek joga van a lakóhelyük és annak megválasztására, hogy hol és kivel élnek együtt, továbbá nem kötelezhetőek bizonyos megszabott körülmények között élni. A kiegészítő jegyzőkönyv lehetővé teszi, hogy egyének és egyének csoportjai, például civil szervezetek panasszal éljenek az ENSZ-nél, ha Magyarország nem teljesíti az Egyezményben szereplő kötelezettségeit.
Az értelmi fogyatékos emberek a magyar társadalom „láthatatlan” tagjai, akiknek a hiánya az „épek” társadalmában senkinek nem tűnik föl. Fogyatékosságuk miatt nem tudják saját érdekeiket önállóan képviselni és azok, akiknek ez feladata lenne, csak elvétve teszik meg helyettük/velük. A társadalom és a politikusok többsége nem ismeri az értelmi fogyatékos emberek és a róluk gondoskodó családok, szakemberek, szervezetek, helyzetét és gondjait, a bentlakásos intézetekben uralkodó körülményeket.
Ezért is történik meg, hogy 50 fogyatékos emberre két ügyeletes jut…
Budapest, 2008-11-06