Van véleményem

A Kézenfogva Alapítvány szervezésében
2005-2006-ban valósult meg a „Felmegyek a Miniszterhez” program,
amelynek keretében az értelmileg akadályozott és a mentálisan hátrányos
helyzetű résztvevők egy többfordulós felkészítő tréning után, a
Parlamenti pártok képviselőivel is találkoztak. A program folytatása a
Nem Adom Fel Alapítvány koordinálásával, „Van véleményem” címmel indult.
Az országos programsorozat célja, hogy az értelmileg akadályozott
emberek a döntéshozókkal folyamatos párbeszédet folytassanak az őket
érintő kérdésekről
. Ezért önérvényesítő csoportokat,
érdekképviseleti parlamentet hoznak létre
. Az értelmileg
akadályozottak az országos programsorozatot parlamenti
sajtótájékoztatóval indították útjára. A parlamenti pártok
képviseletében a sajtótájékoztatón részt vett Korózs Lajos, a Szociális
Bizottság elnöke, Dr. Vidorné Dr.
Szabó Györgyi, a Szociális Bizottság alelnöke, Hirt Ferenc, a
Fogyatékosügyi albizottság elnöke.

Kapcsolat:
Baráth Andrea