„Osztályfőnöki óra” program

Az „Osztályfőnöki óra” programban részt vett Schulek Frigyes SZKI 14-15 éves diákjainak véleményei, üzenetei:

A világnak szüksége van rájuk, de nekik is szükségük van a világra. A szimbiózis alapja a szeretet. A világ tőlük kapja meg a megértést, a világ pedig gondoskodik róla, hogy megkapjanak mindent, amire szükségük van.

Sokan mondják azt, hogy az emberek milyen rosszak, gonoszak, nem segítenek, a buszon a fiatalok nem adják át a helyet az idősebbeknek, de én azt tapasztalta, hogy igenis megvan az emberekben mindennek az ellenkezője, csak valaki nem meri kihasználni. Egyszóval félnek az ismeretlentől.

Nem ismerjük eléggé a fogyatékos személyeket pedig ugyanolyan emberek, mint mi. Bár néha segítségre szorulnak, ugyanúgy élik életüket, mint mi „egészségesek”. Pedig szerintem semmi félnivalóm nincs. El kéne fogadni önmagunk - mint ahogy a filmben mondták – és úgy tán könnyebben elfogadnánk őket is. Így megismernénk őket és az életük is könnyebb lenne.

Egyik ismerősöm motorbicikli-sérült lett; még az agya is egy kicsit megsérült, tolószékből három év múlva már fel tud állni. Minden nap „kínozza magát”, sétál, egy-két utcát és sakkozni is jól tud.. Az anyukám anyja tanár, egy időben a baleset után 1-2 évvel még a angolt is tanult, jó fej gyerek.

Én ismerek egy tolókocsiban élő embert. A csapattársam apja. Mindenki nagyon szereti, minden meccsen ott van, és még edzésekre is ki szokott jönni. Amikor a fia átjött a csapatunkba, először néhányan nagyon „furán” néztek rá, de már 1-2 hét múlva teljesen természetes volt, hogy a meccsek után ugyanúgy, ahogy a többi szülővel, vele is sokat beszélgettünk, viccelődtünk. Ennek az embernek a jobb fele le van bénulva, kézfogásnál a bal kezét szoktuk megrázni.

A világ sajnos kegyetlen még az úgymond egészséges emberekkel is. Sajnos vannak olyan emberek, akiknek ez még nehezebb. Próbáljuk meg szebbé, jobbá, boldogabbá tenni a világot. Teremtsük meg azokat a feltételeket, amikre nekik is szükségük van. Mire gondolok? Pl. arra, hogy a kerekesszékkel élő emberek be tudjanak jutni a postára, vagy bármilyen épületbe. A lépcső mellett igenis legyen ott a sima kis felgördülő járda…

A világba élő embereknek azt üzenném, hogy fogadjuk el a fogyatékosan élő embereket, mert velük is lehet élni, beszélgetni, „bulizni”, játszani és nagyon jó kapcsolat is kialakulhat. Először az ép embereknek kéne azon elgondolkozni, hogy megváltozzanak. A sajnálat át kell, hogy menjen segítséggé. A legfontosabb, hogy minden elfogadja a másikat. Fontos, hogy NE ránézés alapján ítéljük meg a másikat, igyekezzünk megismerni a fogyatékosan élő embertársainkat. Én is ismerek egy nem ép embert és nagyon megértjük egymást. Lehet Vele beszélgetni is.

Én azt üzenném, hogy többet kéne foglalkozni a fogyatékos emberekkel, hogy számukra és számunkra is jobb legyen. Bár én már tapasztaltam egy vak lányról, hogy bunkó volt, és jogtalanul, s nem is ismerte el. Tudom, hogy neki nagyon nehéz, de egy picit ő is legyen megértő.
Üzenet:
Kitartás, előbb vagy utóbb ez a világ is jó lesz! ☺

-TOLERANCIA!! Elsősorban szerintem ez a lényeg. Az, hogy ha látunk egy értelmi sérültet, ne az legyen az első, hogy kinevetjük. Mondjuk csak egy jel, hogy például rámosolygunk vagy hasonló.
- SEGÍTŐKÉSZSÉG!! Számomra ez a második ok ahhoz, hogy el tudjuk fogadni a valamilyen oknál fogva sérült embert. Ez persze nem a sajnálatot jelenti.
- ÜZENET:
Egy aprócska „mosoly” is megkönnyítheti másnak az életét. ☺

Segítsetek a rászorulókon! Hát vannak olyan emberek, akik nagyon pozitívan gondolkoznak és segítenek az ilyen embereknek, de ugyanakkor vannak olyan személyek is akik inkább elfordulnak.

Nem kell félnünk attól, amit nem ismerünk. Változtassunk ezen.

Ismerj meg csak egy fogyatékost, és többé nem félsz! Ismerd meg barátait, családját! Segíts ha tudsz, de ne úgy, hogy azt érezze, azért teszed MERT fogyatékos, az mellékes, nem fontos.☺

Mindenki figyeljen oda a sérült emberekre, és ha segíteni tud, az tegye meg.

Az embereket nem a kinézetük miatt kell szeretni, kedvelni. Érzéseik, a hozzáállásuk a dolgokhoz, emberekhez, az határozza meg milyen egy ember.

„ Ha én megadom a kellő tiszteletet akkor elvárom, hogy nekem is megadják” – Balázstól.
Nekem szerencsére olyan barátaim vannak, akik elfogadják azokat az embereket, akiket szerintem minden embernek el kéne fogadnia. Ugyanúgy kéne hozzáállniuk, mintegy másik „ép” emberhez. Az egész emberiségnek el kéne fogadnia őket. Ha egy gyilkost vagy egy bűnözőt el tudnak fogadni az a legkevesebb, hogy egy „SÉRÜLTET” elfogadunk, ezzel nem akarom azt, hogy egy „sérültet” egy rossz, bűnöző emberhez hasonlítsak.

Szerintem a magyarok nagy részében megvan a segítőkészség, de nem tudnak olyan szinten viszonyulni az ilyen srácokhoz, lányokhoz, pedig telis-tele vannak érzésekkel, amit szeretnének ők is kiélni, mint mindenki más. Nyitottabbnak kellene lenni minden embernek, mert ők nem tehetnek arról, hogy ilyenek, ha nyitottak lennének az emberek nem éreznék magukat ennyire elnyomva. Sokszor az ilyen srácokból jobb barát lesz, mint egy „ép” ember…☺

Szerintem a társadalomnak meg kell tanulnia kezelni az ezekkel az emberekkel való kapcsolatokat. A nyitottság nagyon fontos. A különleges helyzetekben kellemetlenül érezzük magunkat, ez az ismeretlentől való félelem. Ezt le kell tudnunk győzni. Meg kell őket ismernünk…

A közintézményeket akadálymentesíteni kellene, hogy a mozgáskorlátozottak is ugyanígy el tudjanak intézni valamit, mint bárki más.
Ha szüksége lenne egy sérült embernek segítségre, meg kell adni nekik és nem kell tőlük idegenkedni.

Nem kell idegenkedni a sérültektől, mert z ember csak attól fél amit nem ismer. Nem szabad őket sajnálni se, mert ettől kevesebbnek érzi magát, mint a többi ember. El kell őket fogadni, mert az is meglehet, hogy sokkal jobbak, mint az ép emberek.

A világon nagyon sok ember nem fogadja el a sérült embereket. Pedig ők ugyanolyan emberek, mint a többiek. Sőt, némelyik sérült még sokkal jobb fej, mint egy másik ép. Nekik is adni kell egy esélyt, mert ők is emberek.

Nagyon sok olyan ember van, akik különböznek az ép emberektől. Ezek az ép emberek közt vannak olyanok, akik sajnálják, lenézik őket, de vannak olyanok is, akik segítenek embertársuknak. A jó emberek próbálnak úgy segíteni a fogyatékos embernek, hogy ne bántsák meg őket. Ugyanúgy tudnak ezek az emberek beszélgetni, mint bárki más.

Nagyon sok ember lesajnálja a hátrányos helyzetű embereket, ahelyett, hogy segítene rajtuk. Sokan azt hiszik, hogy ők sokkal másabbak, mint mi ép emberek. Pedig NEM! Ők is ugyanúgy tudnak társalogni, szeretni, ötleteket adni stb. Bizonyos tereken lehet, hogy ők sokkal jobbak, mint mi, átlagos emberek. Ugyanúgy lehet nekik is, barátjuk, barátnőjük, családjuk.

Szerintem más emberek, akik nem ismernek ilyen embereket, azok tényleg nem tudják, hogy milyenek. Egy kicsit félnek is tőlük, és ezzel én is így vagyok. Az ismeretségi körömben nincs ilyen ember, de ha lenne biztos, hogy beszélgetnék vele, megismerném, és a film alapján lehet, hogy ő lehetne a legjobb barátom is, mert a filmben igen barátságosak és kedvesek voltak.☺

Szerintem az embereknek meg kell adni a tiszteletet, de segíteni is kell, már amiben tudunk. És elfogadni, hogy nem teljesen olyanok mint mi. S ha szóba állunk vele, akkor rájövünk, hogy olyanok mint mi, de azért mások, „különlegesek.”

Szerencsére én egy olyan baráti társaságban vagyok, ahol ezeket a hátrányos helyzetű embereket elfogadják, és inkább segíteni próbálnak nekik. Én inkább segíteni próbálom (és ha sajnálom is akkor azt nem mondom neki, mert ez rosszul esik).

Szerintem ebben a világban sajnos az emberek nagy része nem segít a sérülteknek. Láttam, olyan embert, aki miután meglátta a vakot gyorsan elkapta a tekintetét és úgy csinált mintha nem is látta volna. Az egyik régebbi osztálytársamnak a keze nem fejlődött ki rendesen ezért mindig a bal kezével fog kezet, de ehhez hozzá lehet szokni.☺

Nekem általános iskolában volt egy fogyatékos osztálytársam. Nagyon rossz gyerek volt. Senkit sem hagyott tanulni. Nem engedte meg, hogy bármiben bárki segítsen neki. Barátai sem voltak az osztályból. Vannak olyan fogyatékos gyerekek, akik ezt kihasználják. ☺

Bárki lehet még például vak, vagy mozgássérült egy baleset következményeként, betegség mellékhatásaiból kifolyólag. Mindenki próbál segíteni a maga módján csak baj, hogy nem tudunk nekifogni, vagy elindítani egy kapcsolatot fogyatékos emberrel. A sors tőlük például látást vett el, tőlünk lehet, hogy mást vesz el. Az élet kiegyenlítődik!

Szerintem ezeket az embereket nem szabad lenézni. Ha elfogadják akkor segítséget KELL nyújtani. Barátságot KELL kötni velük, leülni velük beszélgetni és elfelejteni (vagy csak kevésbé figyelembe venni) a „fogyatékosságukat”. Ha az emberhez odafordul egy „sérült” hogy barátkozzon vele, nem szabad tőlük elfordulni. Ami a filmben is elhangzott, ne sajnáljuk őket nyíltan, mert ezt ők sem szeretik. Tőlük nem kell félni. Az ember csak addig fél tőlük, ameddig nem ismerik meg őket.