|
Zsuzsa nénit szerénysége, jóindulata, szeretete tudott ösztönözni minket, hogy elfogadó, segítséget nyújtó emberek legyünk a rászorulókkal.
Zsuzsa nénit a munkahelyemen ismertem meg. Emlékszem, hogy bemutattak neki, mint a KézenFogva Alapítvány új munkatársát. Nagyon meglepődtem, mert ő kíváncsi volt rám, hogy ki vagyok, nemcsak szakmailag, hanem mint magán ember is.
Fontos megemlítenem, hogy amikor 2004-ben elkezdtem dolgozni az alapítványnál megkérdezte Zsuzsa néni, hogy volt-e valamilyen kapcsolatom sérült emberekkel, ez neki nagyon fontos volt. Mondtam, hogy van egy lány a református gyülekezetünkben, aki sérült és sokat beszélgetek vele. Akkor azt mondta, elmehetnék a csömöri Egyenlő Esélyekért Alapítványhoz, ahol találkozhatok sérültek emberekkel, megnézhetem hogyan élnek, dolgoznak, közelebb kerülhettek hozzájuk. Így töltöttem ott egy hetet. Ez nagyon meghatározta a további munkámat a KézenFogva Alapítványnál.
Zsuzsa néni mindig hétfőnként volt bent nálunk team ülésen, utána bár sok feladata volt velünk maradt és volt ideje beszélgetni velünk, kollégákkal is. Nagyon jó érzés volt, mert nem felejtette el sosem megkérdezni, hogy vannak a szüleim, a családom. Tudta, hogy az édesapám beteg és mindig érdeklődött róla is. Érzékeny volt minden témára, meghallgatott és ha szükségem volt tanácsokkal is ellátott. Olyan jó érzés, mert nem azt éreztem, hogy ő a főnököm, hanem egy ember, aki érdeklődik rólunk, magánemberekről, nemcsak az Alapítványról. Jó volt a közelében lenni, érzékeny volt minden témára, ami elmondtam neki.
Azért is lett különleges a kapcsolatunk Zsuzsa nénivel, mert mikor már nem tudott bejönni az alapítványhoz, pár kollegámmal elhatároztuk, hogy meglátogatjuk az otthonában, ahol mindig szívesen fogadott, így még közelebb kerülhettem hozzá. Zsuzsa nénivel folytatott személyes beszélgetéseinket sosem fogom elfelejteni, nagyon jót tettek nekem ezek az együtt töltött órák. Mindig először a családomról, rólam érdeklődött, majd megkérdezte mi történt az alapítványnál. Számon tartott mindent és mindenkit.
Örömmel mesélt ő is a családjáról, unokáiról, akik napi szinten látogatták őt. Többször beszélt arról, hogy milyen jókat kirándulnak, sétálnak.
Nagyon jókat beszélgettünk, sok tartalmas órát tölthettem nála és amikor kijöttem tőle az ajtón, másként láttam a világot.
Zsuzsa néni egész lényével tiszteletreméltó volt. Nem azért lehetett őt tisztelni, mert sokan ismerték, mert nagy és jó dolgokat tett, hanem azért, mert benne volt a tisztelet megadásának képessége. Nem volt nehéz őt szeretni, mivel szeretetet árasztott egyetlen mosolyával, érdeklődésével, odafigyelésével. Nagyon sokat tanultam Zsuzsa nénitől.
Ha Zsuzsa nénire gondolok először mindig a mosolygós arca és érdeklődő, figyelő tekintete jelenik meg előttem. Teljes figyelmet kaptunk tőle, mindig éreztem, hogy amikor beszélgettünk, akkor valóban velem volt elfoglalva.
Szava járására nem nagyon emlékszem, de ha tanácsot kértem, mindig segített és megkérdezte: „És te, hogy látod, te, hogy gondolod?” Mindig kíváncsi volt az én véleményemre is, fontos volt neki, hogy én mit gondolok.
Sosem kérdeztem meg tőle, sajnos, de milyen jó lett volna megkérdezni! De azt tudom, hogy nagyon szeretett kirándulni és nagyon fontos volt számára a családja.
| |
