444.hu - „Nem tudok olyat, akinek a fogyatékossággal élő gyerekét ne érte volna bántalmazás”

Forrás: 444.hu - Fődi Kitti - „Nem tudok olyat, akinek a fogyatékossággal élő gyerekét ne érte volna bántalmazás”

- Kutatások szerint a fogyatékossággal élő emberek gyakrabban vannak kitéve bántalmazásnak, a gyerekek pedig különösen kiszolgáltatottak.
- Szülők meséltek a 444-nek arról, hogy hogyan bántalmazta fogyatékossággal élő gyermeküket a tanáruk, óvónőjük vagy épp egy társuk.
- A jelenség annyira általános, hogy kevés az olyan, aki nem tapasztalta volna az abúzus valamelyik formáját.
- A TASZ szerint azonban csak az esetek töredéke jut a felszínre, és nagyon sok mindennek kellene változnia ahhoz, hogy ezek ne történhessenek meg.

Október közepén az RTL Híradó számolt be arról, hogy egy 15 éves kerekesszékes fiút megvert az osztálytársa egy pécsi középiskolában. Sajnos a fogyatékossággal élő gyerekek és felnőttek bántalmazása egyáltalán nem ritka, sőt egy 2017-es, a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. megbízásából készített kutatás szerint a fogyatékossággal élő emberek gyakrabban vannak kitéve bántalmazásnak. Egy nemzetközi felmérés is ezt támasztotta alá, hozzátéve, hogy a mentális fogyatékossággal élők még sebezhetőbbek, világszinten a bántalmazások 24 százaléka őket érinti.
Pedig az esetek nagy része még csak bele sem kerül a statisztikákba, ugyanis kevés esetben készül jelentés.

A bántalmazás több arca
Gazsi Adrienn, a Kézenfogva Alapítvány jogsegély szolgálatának munkatársa elmondta a 444-nek, hogy a bántalmazás sok mindent takarhat, nem csak a klasszikus értelembe vett szóbeli, fizikai vagy szexuális bántalmazást. A NANE Egyesület 2006-ban fogalmazott meg egy definíciót az abúzusról, ezt idézi az FSZK útmutatója is:

„Az általánosan használt meghatározás szerint az abúzus visszaélést, bántalmazást jelent, amelynek során az elkövető személy visszaél a hatalmával, pozíciójával, adott esetben a mentális képességeivel is. Ez utóbbi jellemzően olyan fogyatékossággal élő személy kárára történik, akinek nincs belátása arra, hogy ami történik vele, vagy amibe beleegyezik, az abúzusnak minősül. Az abúzus lehet fizikai, szexuális, érzelmi vagy pénzügyi, történhet otthon, intézményben vagy nyilvános helyen.”

A bántalmazás jogi szempontból büntető és polgári jogi vonatkozású jogsértéseket egyaránt jelenthet, ennek a leírásában segédkezett Gazsi Adrienn.

„Sértheti az alapvető jogokat és az egyenlő bánásmód követelményét, a büntetendő cselekmények körén belül elsősorban az élet és testi épség elleni – a testi sértés különböző formái, gondozás elmulasztása –, a nemi élet szabadsága, illetve nemi erkölcs elleni bűncselekmények, a személyes szabadság megsértése, zaklatás tényállását merítheti ki az abúzus elkövetése” - írja az útmutató.

Ez alapján tehát egy iskolai diszkrimináció, a fogyatékossággal élő gyermek elkülönítése vagy egy intézményi ellátatlanság is bántalmazásnak minősül.

Általánosak az autistákat érő bántalmazások
A bántalmazás elkövethetik az intézmény alkalmazottai vagy a társak, de a családon belüli erőszak sem ritka a fogyatékossággal élő gyerekek felé.

Zádori Henriettának autista kisfia miatt is van tapasztalata az abúzussal, de a Szikra Tehetséggondozó Egyesület alapítójaként 300 autista gyereket nevelő családdal van kapcsolatban, akik szintén rendszeresen számolnak be a gyereküket ért bántalmazásokról.

„Nem tudok olyat, akinek a gyereke ne élt volna át valamilyen bántalmazást. Az egyik legszomorúbb ebben pedig az, hogy pont a bántalmazások miatt kimenekítettük a gyerekeinket az állami oktatásból, és aztán kiderül, hogy a magánban is ugyanaz történik” - mondja Zádori Henrietta.
Az ő kisfia még 2017-ben egy magánóvodában élt át fizikai bántalmazást az óvónő részéről. Henrietta egyszer csak azt vette észre, hogy a kisfia nem akar többé óvodába menni, aztán el is mesélte az édesanyjának, hogy azért, mert az óvónő rendszeresen a fejére csap, ha pedig sír, a száját üti.

Henrietta ezután megkért néhány szülőt, hogy kérdezzék meg a gyerekeiket, láttak-e ilyet, és az egyik társa megerősítette, hogy ha a kisfia rosszat csinál, akkor az egyik óvónő üti a fejét. Henrietta panaszt tett az intézmény vezetésénél, az óvónő pedig elismerte, hogy valóban tett olyan mozdulatot, amit a kisfiú ütésnek vélhetett. Az intézmény vezetője azt ígérte Henriettának, hogy elbocsátják az óvónőt, és szakembert biztosítanak, hogy a kisfiú feldolgozza a kialakult ovi-undorát, azonban egyik sem történt meg.

Henrietta feljelentést tett, az ütögetős óvónőt viszont csak áthelyezték másik óvodába. Az édesanya kezdeményezésére az Ombudsman is vizsgálatot indított, illetve az Egyenlő Bánásmód Hatóság is feljelentést tett az óvoda és az óvónő ellen is. Konkrét következménye azonban a mai napig nem lett az esetnek.

Egy másik lapunknak nyilatkozó édesanya, Kata ép értelmű autista kisfia is bántalmazást élt át az iskolában a társai részéről, majd kirekesztést az iskola részéről. A kisfiú egy állami fenntartású, speciális gyógypedagógiai intézmény 3. osztályába járt ADHD-s gyerekekkel együtt.

A kisfiút már az iskola első napján megverte két ADHD-s gyerek, ami úgy derült ki, hogy Kata észrevette, tele van a gyerek lába kék-zöld foltokkal. Mivel a bántalmazások folyamatosak voltak, az iskola igazgatója valamiért azt látta megoldásnak, hogy a kisfiút a tanteremből kiköltöztette a folyosóra paddal és székkel együtt. A kisfiú két hónapon keresztül ült a folyosón, amikor az iskolába érkezett egy pszichológus, aki jelezte, hogy ez azért nincs rendjén. Ekkor az lett a megoldás, hogy a tantermen belül elszeparáltak egy részt a kisfiúnak, de az ADHD-s gyerekek ugyanúgy oda jártak piszkálni, ezért a 4. osztály elején a kisfiú ismét kikerült a folyosóra, de ekkor már asztalt sem kapott, a padon ülve kellett tanulnia.

„Több autista gyereket nevelő családnak vagyok a mentora, és nagyon sokan azt tapasztaljuk, hogy az iskolákban fordított büntetést alkalmaznak. Tehát nem azt büntetik meg, aki a balhét csinálta, hanem azt, aki elszenvedte, mert egy verekedő, agresszív gyereket sokkal nehezebb elzárni, mint azt az autistát, aki csendben ül” - magyarázza.

Kata azt meséli, hogy az iskola állandóan gyógypedagógus-hiánnyal küzdött, ezért sokszor csak asszisztensek vigyáztak a gyerekekre. Egyszer Kata kisfia kiöntött egy pohár vizet, ezért büntetésképp az egyik asszisztens bezárta a a 2. emeleti fejlesztőszobába, ahol a kisfiú legalább 15 percig volt egyedül nyitott ablakok mellett. Olyan is történt, hogy a gyógypedagógus Kata szeme láttára rázta meg teljes erőből a fiát, és üvöltött vele, amiért nem rakta vissza a könyvét a helyére.

Kata feljelentést tett az Ombudsmannál kirekesztés miatt, de végül az lett a megoldás, hogy a kisfiú egyéni tanrendben tanul otthon vele. Másik állami intézményben nincs hely a tankerületben, a magániskolát pedig Kata nem engedheti meg magának, így nem maradt más megoldás.

A megalázás is egy eszköz
Nem kell autistának vagy súlyosan fogyatékosnak lennie egy gyereknek ahhoz, hogy bántalmazás áldozata legyen. Egy másik anyuka, Adrienn arról mesélt a 444-nek, hogy diszkalkuliás hatodik osztályos lányát rendszeresen alázta a matektanárja, holott papírja volt a diszkalkuliáról.

A tanár rendszeresen azt csinálta, hogy ha új anyagot vettek matekból, akkor kihívta a diszkalkuliás lányt a táblához, hogy oldja meg a feladatot. A lánynak azonban sokkal több időre lett volna szüksége, hogy megértse az új anyagrészt, és amikor elsírta magát a táblánál, a tanár mindenki előtt alázni kezdte azt kérdezve: most mindenki sírni fog, aki nem tud megoldani egy feladatot?

Több ilyen eset is volt, ami után a kislány rendszeresen sírva ment haza az iskolából, amikor pedig Adrienn jelezte az igazgató és a fenntartó felé, a tanár mindent letagadott, majd az osztály előtt hazugnak kezdte nevezni a kislányt, holott Adriennek több osztálytárs is alátámasztotta, hogy tényleg rendszeresek volt az alázások.

Végül Adrienn elvitte egy másik iskolába a lányt, ahol fel is mentették a tantárgy alól.

Egy másik, neve elhallgatását kérő édesanya már az óvoda óta küzd azzal, hogy autisztikus tüneteket produkáló, bélproblémákkal küzdő fiát rendszeresen bántják. Ez az óvodában kezdődött, ahol a bélproblémák miatt a kisfiú nehezen lett szobatiszta, többször bekakilt, ami miatt az óvónők állandóan üvöltöztek vele, büdösnek csúfolták, de olyan is volt, hogy az egyikük a gyerek fejére ütött. A kisfiú már annyira rettegett az óvodától, hogy otthon dührohamokat kapott, szédült és rosszul volt. Pszichiáter javaslatára egy évre ki kellett venni az óvodából.

A kisfiú most már iskolás, de itt sem sokkal jobb a helyzet. Az osztálytársai elfogadók, de a tanárok már csak nyűgöt látnak a kisfiúban, és azzal alázzák meg, hogy kiviszik az osztályt a teremből, ha a fiú szellent a bélproblémái miatt. Múltkor az édesanyja szeme láttára esett neki három idősebb gyerek az udvaron, tanár pedig sehol sem volt.

Több súlyosan fogyatékos, kerekesszékes gyereket nevelő szülő arra panaszkodott, hogy utcán és üzletekben is rendszeresen beszólogatnak a gyerekükre, de vannak jó tapasztalatok is.

Sok mindennek kellene változnia
Boros Ilona, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa is rendszeresen nyújt jogsegélyt olyan esetekben, ahol valamilyen intézményi bántalmazás éri a fogyatékossággal élő embereket.

Az intézményi bántalmazásoknak szerinte több okuk van:

- ezeken a helyeken sokszor gyógypedagógiai szempontból képzetlen emberek dolgoznak, mert az intézmények többnyire kis településeken vannak, ahol szinte egyáltalán nincsenek képzett szakemberek,
- nem fizetik meg a dolgozókat, ezért hamar kiégnek, a frusztrációjuk pedig könnyen az ellátottakon csattan,
- nincs felügyelet, támogatás, ami segíteni tudná a gondozókat egy-egy probléma megoldásában,
- nincs elegendő munkaerő, ezért sokszor a dolgozók egyedül vannak 20-30 fogyatékossággal élővel, akik között lehet olyan, aki nehezebben kezelhető, ezért kénytelenek maguk által sem jónak tartott módszerekhez nyúlni, mint adott esetben az ellátott lekötözése, bezárása.

Boros Ilona azt mondja, hogy számos ilyen panaszt kapnak, de csak ritkán jutnak el odáig, hogy következménye is legyen az ügynek.

Ennek több oka van, egyrészt a legtöbb bejelentést egy-egy lelkiismeretes dolgozó teszi, aki retteg attól, hogy kitudódik, hogy jelentett valamit, és emiatt elbocsátják a munkahelyéről. Ezért még ha a szándék meg is van, nehéz rávenni őket, hogy tegyenek feljelentést vagy panaszt az Ombudsmannál.

Márpedig erre szükség van, hiszen az Ombudsman vizsgálata akkor tud csak sikeres lenni, ha rajtaütésszerűen jelennek meg az intézetben, ehhez viszont elengedhetetlenek olyan belső információk, amiket csak egy dolgozó tudhat, például, hogy mikor és hol szokott történni a bántalmazás. Ilyen vizsgálat történt például abban az egri intézményben is, ahol egy autista gyermeket zártak ketrecbe gondozói, mert nem tudták kezelni a kisfiút, és amely vizsgálat során az Ombudsman megtalálta a folyosó végén a ketrecet is.

Boros Ilona szerint azonban az intézményi bántalmazások túlnyomó többsége látens marad, mert a fogyatékossággal élők sokszor fel sem ismerik, hogy bántalmazás éri őket, a gondnokok pedig sok esetben hiába látják, nem tesznek ellene semmit. A TASZ-nak olyan esete is volt, ahol a gyámhivatal tiltotta meg a gondnoknak, hogy ügyvédet hatalmazzon meg bántalmazott gondnokoltja képviseletére.

Boros Ilona szerint a gondnokoknak szükségük lenne egy jogi képzésre, mert nincsenek tisztában azzal, hogy milyen jogi lépéseket tehetnek, és ezért nem is tesznek feljelentéseket. Az is hátráltatja őket és az ellátottjogi-képviselőket, hogy ugyanaz a fenntartójuk, mint az adott intézménynek, ami ellen feljelentést tennének. Pedig Boros Ilona szerint akkor lehetne változást elérni, ha a gondnokok tömegével tennék a feljelentéseket, ha bántalmazást tapasztalnak.

Az Ombudsman is tehetne feljelentést, de ilyet akkor sem tesz, amikor vizsgálatában megállapítja a bántalmazás megtörténtét. Boros Ilona azt mondja, hogy nem derült még ki, miért nem tesz ilyen lépéseket, hiszen a vonatkozó törvény 35.§-a lehetőséget adna erre.

A TASZ szerint az is segítene, hogyha a fogyatékossággal élőknek tartanának képzéseket a jogaikról, hogy felismerjék, ha bántalmazás éri őket.

Forrás: 444.hu - Fődi Kitti - „Nem tudok olyat, akinek a fogyatékossággal élő gyerekét ne érte volna bántalmazás”
Címlapkép: Kiss Bence