Családi nap
Szombaton rendeztük meg az első Kézen fogva Családi napot, ami remekül sikerült. Több programban vehettek részt a fogyatékos gyermeket már örökbe fogadott családok és hozzátartozóik, sorstárs szülők valamint leendő, érdeklődő örökbefogadó szülők. Eközben kötetlen beszélgetésre, ismerkedésre és társasjátékozásra is jutott idő. Nagy sikert aratott a felnőttek számára tartott erőforrás mesecsoport és vegán főző workshop is. A gyermekekre mindezközben gyógypedagógus szakemberek vigyáztak, és játszottak velük közösen.
A programot a Köztársasági Elnöki Hivatal finanszírozásával tudtuk megvalósítani, köszönjük szépen a támogatást.