Szervezetfejlesztés fogyatékos emberekkel közösen - ingyenes online képzés

FELHÍVÁS

CISCOS projekt – Harmadik Pilot Online Képzés

Várjuk az érdeklődőket a Szervezetfejlesztés fogyatékos emberekkel közösen Inkluzív modellek adaptációja fogyatékos személyekkel foglalkozó szervezetek, szakemberek számára
című online, ingyenes képzésre

A képzés célja, hogy az inkluzív szolgáltatástervezés módszertanának segítségével, gyakorlati útmutatást nyújtson a társadalmi befogadás, a társadalmi igazságosság és egyenlőség előmozdításához. A képzés a CISCOS - Szociális tervezés, közösségfejlesztés fogyatékos emberekkel közösen elnevezésű projekt része, ami az Erasmus+ program keretén belül valósul meg.

A CISCOS projektben a KézenFogva Alapítvány svéd, görög, ír, szlovén, spanyol, lengyel, belga, és német partnerekkel dolgozik együtt. A projekt fő célja, hogy hozzájáruljon az ENSZ 2006-ban elfogadott Fogyatékosügyi Egyezményének végrehajtásához. Középpontjában annak megértése áll, hogy az ENSZ Egyezményben foglaltakat hogyan lehet átültetni a gyakorlatba. A cél, hogy a fogyatékos embereket érintő tervezési stratégiák az Egyezmény alapvetéseinek megfelelően készüljenek és valósuljanak meg. A partnerek közösen dolgozunk ki egy képzési koncepciót, amely segíti az együttműködés létrehozását a felsőoktatási intézmények, helyi önkormányzatok és szolgáltatásnyújtó szervek között. A projekt az Erasmus+ program keretén belül valósul meg. A kidolgozásra kerülő koncepció egy része Szervezetfejlesztés fogyatékos emberekkel közösen - Inkluzív modellek adaptációja fogyatékos személyekkel foglalkozó szervezetek, szakemberek számára című képzés.

A képzést a Zoom Webinar felület segítségével, online tartjuk, 2 alkalom alatt:
2020. június 4. csütörtök 13:00-16:00
2020. június 5. péntek 13:00-16:00
Kérjük, jelentkezés esetén részvételüket mindkét alkalommal biztosítsák.

A részvételhez szüksége lesz az alábbiakra: számítógép mikrofonnal, stabil internetkapcsolat és ha szeretné személyesebbé tenni, akkor nem árt, ha rendelkezik webkamerával is. A technikai tudnivalókat a jelentkezési visszaigazolást tartalmazó e-mailben küldjük.

Jelentkezés az alábbi linken: https://forms.gle/qSHPDLhDHgynU9UbA

A képzés felépítése:
1. nap - június 4. csütörtök 13:00-16:00

A szolgáltatásnyújtás inkluzív modelljei (elméleti megközelítés)

Az első képzési napon az inkluzív szociális szolgáltatások európai irányelveit foglaljuk össze, amelynek kapcsán az alábbi fő témaköröket érintjük:
személyközpontú szolgáltatásnyújtás
lokalitásalapú szolgáltatástervezés
kollaboratív jellegű együttműködések kialakítása
hozzáférhetőség biztosítása
védelmi irányelvek („safeguarding”) mentén kialakított szolgáltatás

2. nap - június 5. péntek 13:00-16:00

Európai jó gyakorlatok közös feldolgozása az inkluzív szolgáltatások kapcsán, öt kategóriában:

gyermekek számára (korai gyermekkori és óvodai)
az iskolai oktatás élethosszig tartó megközelítése alapján
szakképzés és foglalkoztatás
lakhatási és lakossági támogatási szolgáltatások
fogyatékossággal élő idős emberek támogatása

Kiknek ajánljuk képzésünket?
Szolgáltatók:

- Szociális szolgáltatást nyújtó szervezetek vezetőinek, munkatársainak
- Döntéshozatalban és szociális tervezésben dolgozóknak
- Munkáltatók

Központi, helyi és regionális szervek/adminisztratív személyzet:

- Központi, helyi és regionális szintű esélyegyenlőségi tervezésben érintett szereplőknek
- Statisztikai adatok feldolgozásával és elemzésével foglalkozóknak
- Önkormányzatok esélyegyenlőségi referenseinek
- Szociális szolgáltatások tervezésben részt vevő szereplőknek
- Szociális szolgáltatási rendszer működtetésében részt vevő szereplőknek

Egyetemi/Főiskolai oktatók és hallgatók:

- Társadalomtudományi, politikatudományi, közgazdaságtani, adminisztrációs területtel foglalkozó szakok oktatóinak és hallgatóinak

Non-profit szervezetek:

- Egyesületeknek, alapítványoknak, egyházi szervezeteknek, humánszolgáltatást nyújtó egyéb szolgáltatóknak
- Fogyatékos személyeknek szolgáltatást nyújtó szervezeteknek
- Fogyatékos személyek országos és helyi érdekvédelmi szervezeteinek
- Közösségi munkások

De természetesen képzésünk mindazok számára nyitott, akiket a közösségfejlesztés érdekel.

A képzés alkalmai:

2020. június 4. csütörtök 13:00-16:00
2020. június 5. péntek 13:00-16:00

A képzést a Zoom Webinar online felületen tartjuk, a csatlakozáshoz később küldünk technikai információkat.

Jelentkezés

Kérjük jelentkezéshez regisztráljon ezen a linken: https://forms.gle/qSHPDLhDHgynU9UbA
Jelentkezési határidő: 2020. május 23. szerda

A képzésen való részvétel ingyenes. A jelentkezéseket beérkezési sorrendben tudjuk fogadni.
A helyek száma korlátozott, így a jelentkezés elfogadásáról visszaigazoló emailt küldünk a jelentkezési határidő lezárulta után.

További információ, kérdés esetén keresse Tóth Mónikát a toth (pont) monika (kukac) kezenfogva (pont) hu e-mail címen.

Adatkezelési tájékoztató