HVG.HU: Idén is választhatjuk a legkúlabb ballagási ajándékot

"Nem biztos, hogy tengernyi méregdrága virágra van szüksége a ballagó diákoknak, az viszont biztos, hogy idén is költhetjük igazán értelmes célra is a pénzünket.

Tavaly majdnem 3,5 millió forint gyűlt össze a Kézenfogva ballagunk nevű kezdeményezésre, amelynek a lényege, hogy a ballagási virágokra szánt pénzt (vagy annak egy részét) a szülők, hozzátartozók jótékony célra ajánlhatják fel. Az így meg nem vásárolt 1-2 szál virág árával – a KézenFogva Alapítványon keresztül – olyan fogyatékos fiatalokat támogathatnak, akiknek a munkába állásához speciális képzésre van szükségük. A tavaly összegyűjtött adományokból egy osztálynyi, 21 fogyatékos fiatal munkaerő-piaci helyzetén sikerült javítani.
Az adomány valóban komoly segítség, ugyanis ma Magyarországon a megváltozott munkaképességűek mindössze 18 százaléka talál magának munkát, noha az országban több tízezer betöltetlen munkahely vár a megfelelő jelentkezőkre. Csak meg kell találni az alkalmas jelentkezőket és felkészíteni őket a sikeres munkavégzésre.
A kezdeményezéshez tehát iskolák, osztályok kapcsolódhatnak, amelyek végzős diákjai ezzel kifejezetten arra biztatják a hozzátartozóikat, hogy éljenek e lehetőséggel.
Idén – az Álmos Vezér Gimnáziumtól a Városmajori Gimnáziumig – már most 32 középiskola neve olvasható a Kézenfogva Ballagunk honlapján (a lista folyamatosan bővül – itt lehet jelentkezni), tavaly összesen 44, a kezdő évben öt iskola kapcsolódott a kezdeményezéshez. (Ez nem azt jelenti, hogy ezen iskolák minden diákja kéri a rendhagyó ajándékot – van, hogy csak egy osztály, van, hogy néhány diák.)
Idén a legtöbb gimnáziumban május 4-én lesz a ballagási ünnepség, de vannak olyan középiskolák, amelyekben május 5-én, szombaton. Csaknem 70 ezer diák búcsúzik így, két-három nappal az írásbeli érettségik előtt a középiskolájuktól."
http://hvg.hu/elet/20180424_Iden_is_valaszthatjuk_a_lekulabb_ballagasi_a...