Megyei Napilapok: Ne sajnálattal forduljunk a fogyatékkal élő emberek felé

A kommunista rendszerben viszonylag nehezen fogadták, hogy vannak sérült emberek is, Magyarországra és az egész kommunista világrendszerben érvényes volt, hogy a fogyatékossággal élőket eldugta a társadalom elől” – nyilatkozta lapunknak Soltész Miklós.

A szociális és családügyért felelős államtitkár elmondta, nem véletlenül alakultak ki bentlakásos intézmények a településeken kívül, vagy jól elkülönített helyeken, hogy még véletlenül se lehessen találkozni velük. Ő maga is először a Népstadion kettős rangadóin látott először kerekesszékeseket, látássérültekkel pedig azért találkozhatott, mivel a Városligetnél lakott, ahol az intézményük volt. Azóta már óriási változások történtek a fogyatékkal élők megítélésében, a munkahelyeken és az iskolákban is.

Fontosnak nevezte a társadalomban a rossz beidegződések feloldását a fogyatékosokkal szembeni viselkedésben: nem sajnálattal kell feléjük fordulni. A közvélemény formálásában ilyen fontos, közös eseménynek nevezte, hogy szombaton a Kézenfogva Alapítvány (KF) szervezésében Budán, a Műegyetem előtt a 12 órás folyamatos, váltó tandem-kerékpározás rekordját tervezik felállítani több más program keretében. Ott lesz a fővédnök Herczegh Anita, az államfő felesége is. Pordán Ákos, az alapítvány vezetője elmondta, a biciklin hátul ülő ember látássérült lesz, vagy bekötött szemmel vesz részt a kísérletben. Egyszerre tíz tandem gurul majd a pályán. A sikerhez az szükséges, hogy közülük mindig legyen legalább egy mozgásban.

Tavaly 12 órás folyamatos kerekesszékezésben állítottak fel rekordot a közvéleményformálás keretében. Az Emmi eddig több mint 320 millió forinttal támogatta a KF programjait. Korábban a KSH 600 ezer főre becsülte a fogyatékkal élők számát. A legutóbbi népszámlálás már kevesebb érintettről nyilatkozott. Az államtitkár szerint azért nincsenek pontos adataink, mert például igen nehéz megbecsülni az értelmi fogyatékosok számát. A kormányalakítással kapcsolatban Soltész elmondta, a szociális államtitkárság továbbra is az Emmi keretein belül működik majd. Közölte, ha újra felkérik, akkor az új kormányban is vállalna feladatot, mivel „van még mit tenni”. Példáként említette, a 6 fogyatékossági területtel foglalkozó szervezettel nemrég egy tanulmányt kötetet készítettek el, melyben még több feladatot fogalmaztak meg. Eredménynek könyvelte el, hogy igen nehéz gazdasági helyzetben a korábbiakkal ellentétben 2010-12 között szinten tartották az ellátás és a támogatás mértékét, utána pedig növelni tudták a támogatások mértékét. Kiemelte a bentlakásos intézmények állami kézbe kerülését is.
 
 
Az államtitkárság több olyan programot is szervezett, mely során ép és fogyatékos fiatalok együtt sportoltak. A látássérült Orsós Zsolt, a Szolidaritás Nagykövete eddig mintegy 10 ezer diákkal találkozott, megismertetve őket a fogyatékossággal élők mindennapi nehézségeivel, örömeivel, a segítségnyújtás lehetőségeivel.