Hitvallás

Hitvallás - Tapasztalati szakértő a 8. c-ben

A Kézenfogva Alatvány 1993ban alakult, tevékenysége a sélt emberek befogadásának támogatása, az értelmi sérült személyekintegrációja. Olyan rsadalomért dolgoznak, melyben a fogyatékos emberek is méltósággal élhetnek. Úgy tartják, hogy akkor érett egy kösség, ha megérti és elfogadja, megbecsüli a tagjai különbözőségét. hány éve nagyon érdekes vállalkozásbafogtak, enyhe értelmi sérültfiatalokatképeztek ki"szakértőnek". Ezeknek a fiataloknak azt a feladatot adták, hogy egy felnőtt támogató kíséretében látogassanak el iskolákba és rendhagyó osztályfőnöki óra keretében mutassák be, milyenek is ők -a sérült emberek valójában.Aprogram a "Fogadjelfogadd el!" címet kapta és arra tanít, hogyan lehet előitélet-mentesen, nyitottan fordulni a fogyatékos emberek felé.Kell-efélniartelmi rült személytől, lehet-e azt köszönni a vak embernek, hogy viszontlátásra, lehet-e beszélgetni olyan emberrel, akinek nem adatott meg a szavakkal történő kommunikáó lehetősége, hanem "csak" képekkel, gesztussal tudja közölni a kéréseit, gondolatait. Aprogramnak fontos üzenete, hogyamássággalélőemberek ittélnek közöttünk, az életük pedig hasznos és értékes, akárcsak a míénk. Sokat tanulhatunk tőlük, megérthetjük, hogy mi is jobbak leszünk, ha esélyt adunk számukra. Az Apor-iskola 8. c osztálya remek csapat, többgük nyolc éve tanul együtt egy különleges fiúval, aki autizmussal él, és aki nagyon fontos tagja ennek a közösségnek. A fiú rendkívüli látásmóddal rajzol és kiemelkedő zenei képessége van. A hosszú, közösen töltött iskolai évek alatt többször beszélgettünk az osztály tagjaival a másságról, igyekeztünk arra bátorítani őket, hogy kortárs segítőként álljanak a társuk mellé -így érthető volt az érkenységük, ahogy a rendhagyó osztályfőnöki órán Mátét, a Kézenfogva Alapítny "tapasztalati szakértőjét", az enyhe fokban értelmi rült fiatalembert fogadták. té foglalkoztató iskolában tanult, szeret és jól tud úszni, gyönrű szőnyegekbe szövi az álmait, és ahogy kiderült, többnyire olyan zenéket szeret hallgatni mint egészséges társai. Így aztán a találkozás kezdetén érezhető elfogódottság pillanatokon belül elmúlt, jó volt megtapasztaini, milyen őszinte érdeklődéssel kezdtek beszélgetni egymással a fiatalok. "Azértelmi fogyatékos emberek peremhelyzete az egész társadalom problémája. Ennek hátterében meghatározó szerepet játszanak a ma is erős előítéletek, lelmek és babonák. Aprogram ljaezeknek a hibás bllítódásoknak a megváltoztatása, és a partneri kapcsolatotok ösztönzése mind a fogyatékos, mind pedig a nem fogyatékos emberek körében. Ennek érdekében olyan integrált események szervezését kezdeményezzük, ahol a fogyatékos emberek pozitív társadalmi szerepekben, önálló, autonóm személyiségként (munkavállaló, szülő, segítő, képviselő stb.) mutathatják meg magukat."