Közös vélemény a Polgári Törvénykönyvről szóló T/7971. számú törvényjavaslatnak (Törvényjavaslat) a nagykorúak cselekvőképességét érintő V.-X. címéről

Alulírott szervezetek és személyek közös véleménye a Polgári Törvénykönyvről szóló T/7971. számú törvényjavaslatnak (Törvényjavaslat) a nagykorúak cselekvőképességét érintő V.-X. címéről

 

 

Álláspontunk szerint a Törvényjavaslat lényegében nem változtat a cselekvőképességre vonatkozó hatályos rendszeren és gyakorlaton annak ellenére, hogy nevesíti a támogatott döntéshozatal és az előzetes jognyilatkozat intézményét. A Törvényjavaslatben szereplő támogatott döntéshozatal és előzetes jognyilatkozat jelen formájában nem alkalmas arra, hogy tényleges alternatívája legyen a gondnokság alá helyezésnek, a cselekvőképesség korlátozásának vagy elvételének. A kizáró gondnokság fenntartásával pedig egy meghaladott jogfosztó intézményt tervez megőrizni a jogalkotó, holott a gondnokság, a helyettes döntéshozatal intézményének felváltása a támogatott döntéshozatallal (supported decision making) Magyarország nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettsége. Ezért javasoljuk a cselekvőképességre vonatkozó szabályok, tehát a Törvényjavaslat V.-X. címeiben foglaltak e kötelezettségek tükrében való felülvizsgálatát és módosítását.

 

Az új Polgári Törvénykönyv cselekvőképességre vonatkozó szabályainak megalkotása során elengedhetetlen mércét képez A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ Egyezményből[1] (a továbbiakban: Egyezmény) fakadó nemzetközi kötelezettségek teljesítése, különös tekintettel a fogyatékossággal élő személyek törvény előtti egyenlőségét megfogalmazó 12. cikkre. Az Egyezmény 12. cikke a (2) bekezdésben megkívánja a részes államoktól, hogy elismerjék: „a fogyatékossággal élő személyeket az élet minden területén másokkal azonos alapon megilleti a jog- és cselekvőképesség.” Az Egyezmény a (3) bekezdésben további kötelezettséget is támaszt: „A részes államok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élő személyek cselekvőképességének gyakorlásához esetlegesen szükséges segítség[2] hozzáférhetővé váljon.”

 

Ezen cikket többen az Egyezmény „magcikkelyének”[3], „sarokkövének”[4] nevezik, hiszen a cselekvőképesség tekintetében az Egyezmény által közvetített paradigmaváltásnak, a fogyatékosság új, emberi jogi megközelítésének, valamint az orvosi modellt felváltó társadalmi modellnek az elfogadása nélkül a minden embert egyformán megillető alapvető jogok, az Egyezmény által garantált jogok továbbra sem lesznek hozzáférhetőek a fogyatékossággal élő személyek számára. A „cselekvőképesség korlátozása - könnyen belátható - nem egyszerű jogkorlátozás: a teljes alapjogi katalógust érinti, attól függő mértékben, hogy az egyes alapjogok mennyire állnak szoros összefüggésben az önrendelkezési joggal”.[5]

Az Egyezményben foglaltaknak különös jelentőséget ad az, hogy az Az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogainak Bizottsága (továbbiakban: Bizottság), 2012 szeptemberében vizsgálta, hogy Magyarország eleget tesz-e az Egyezményben vállalt kötelezettségeinek. A vizsgálat összegzése kapcsán született ajánlásokat a 2012. szeptember 27-én kelt dokumentumban foglalták össze (a továbbiakban: záró észrevételek).

 

Az ENSZ Bizottság a 12. cikk kapcsán tett záró észrevételeiben egyértelműen arra hívta fel Magyarországot, hogy a helyettes döntéshozatalra épülő „teljesen korlátozó gondnokság” intézményét szüntesse meg.[6]

 

A Törvényjavaslatnak a nagykorú személyek cselekvőképességének korlátozására vonatkozó szabályainak véleményezését a fogyatékossággal élő személyek jogainak megközelítését globálisan jellemző paradigmaváltás[7] tükrében, az alábbi alapelvek érvényesülésének kívánalmára tekintettel végeztük el: emberi méltósághoz való jog, általános személyiségi jog[8]; az autonómia, az önmeghatározás elve; egyenlőség, a hátrányos megkülönböztetés tilalma[9]; szubszidiaritás; a korlátozás szükségessége és arányossága. Véleményünk kialakítása során figyelemmel voltunk továbbá a hatályba nem lépett 2009. évi CXX. törvény (továbbiakban 2009-es Ptk.) rendelkezéseire is.[10]

 

A 2009-es Ptk.-ban megfelelő szabályozottsággal jelent meg és érvényesült az Egyezményben kifejezésre jutó azon elv, amely szerint a fogyatékossággal élő személy részére cselekvőképessége gyakorlásához nyújtott támogatás, segítség még nem ad alapot arra a következtetésre, hogy az adott személy nem rendelkezik cselekvőképességgel[11], és ezzel egyidejűleg a cselekvőképesség korlátozása és gondnok kijelölése mintegy ultima ratio alkalmazható eszközként jelent meg.[12] Kiemelendő, hogy a II. világháború előtti magyar polgári jog sem ismert olyan gondnokságot, amely a cselekvőképességet általában teljesen kizárta volna, illetve a gondnokrendelés nem feltétlenül érintette a cselekvőképességet.[13] Emellett az ott lefektetett koncepcióban már érvényesültek az egyes, haladóbb szellemiségű jogrendszerekben honos – ilyen például a német – azon megoldások, melyekben a gondnok kirendelése nem jár együtt a cselekvőképesség korlátozásával, kizárásával.[14]

 

Az osztrák Polgári Törvénykönyv nem ismeri a cselekvőképesség kizárását, az ún. Sachwaltert csak konkrét ügycsoport vonatkozásában lehet kinevezni.[15] Ehhez képest a Törvényjavaslat jelentősen konzervatívabb szemléletet tükröz, és nem sokban különbözik a jelenleg hatályos Ptk. által alkalmazott megoldásoktól.

 

Ahogyan fent is jeleztük a Törvényjavaslat szemlélete nem hoz olyan újítást, amely megnyugtatóan, az emberi jogi és a nemzetközi kötelezettségekkel összhangban rendezné a támogatásra szoruló, nagykorú állampolgárok döntéshozatali jogosultságait. Álláspontunk szerint az is szimbolikus, hogy a törvényjavaslat milyen sorrendben és terjedelemben szól a gondnokság alá helyezéséről, illetve a cselekvőképességet nem érintő, támogató jogintézményekről. A Törvényjavaslat által megfogalmazott elvek szerint ugyan – helytálló módon – a helyettes döntéshozatalt megelőzik a támogatott döntéshozatal intézményei, ám sajnálatos módon az a 2009-es Ptk.-ban foglalt részletes szabályokhoz képest, csak néhány rendelkezést tartalmaz a támogatott döntéshozatal és az előzetes jognyilatkozat intézményei tekintetében, mely hiányosság talán majd e rendelkezéseknek az eljárási szabályok közötti elhelyezésével kerül kiküszöbölésre. Jelen pillanatban azonban fennáll annak a veszélye, hogy a bevezetett új intézmények, részletes szabályok hiányában csak formális szerepet töltenek majd be, és gyakorlati alkalmazásukra ritkán kerül sor.

 

A cselekvőképesség korlátozásáról általában

 

Álláspontunk szerint egy fogyatékossággal élő személy cselekvőképessége más személyekével azonos (univerzális cselekvőképesség fogalom).[16] Ebből következően a cselekvőképességnek nemcsak a fogyatékosság alapján történő megvonása, korlátozása diszkriminatív, de magának a gondnokság alá helyezési eljárásnak a (pszichoszociális, értelmi) fogyatékosság alapján történő megindítása is hátrányos megkülönböztetést valósít meg. Bizonyos személyek képességeinek a fogyatékosságuk okán és a gondnokság alá helyezés céljával történő mérése fogyatékosságon alapuló diszkriminációt eredményez. Amennyiben bármilyen képességmérés és cselekvőképesség-korlátozás indokolt lehet, annak – tekintettel az Egyezmény 12. cikk (2) bekezdésére – minden esetben fogyatékosság-semlegesen kell történnie. Ennek átmenet nélküli bevezetésének korlátaival tisztában vagyunk ezért kompromisszumként elfogadható a korlátozás (de nem kizárás) lehetőségének ideiglenes fenntartása. Korlátozás azonban álláspontunk szerint csak akkor lehetséges, ha van olyan ügy, amelyről az érintett személynek rendelkeznie kellene, de arra semmilyen támogatással, segítséggel – figyelemmel a családi, társadalmi, környezeti helyzetére is – nem képes, és ez a korlátozás csak olyan mértékű lehet, amely az adott ügy viteléhez szükséges.[17]

 

A cselekvőképesség teljes korlátozása

2:21. – 2:22. §§

 

A Bizottság egy európai uniós tagállam, Spanyolország felülvizsgálatát követően, a 12. cikk kapcsán tett záró észrevételeiben sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy „semmilyen intézkedés nem történt annak érdekében hogy a helyettes döntéshozatalt támogatott döntéshozatallal váltsák fel a cselekvőképesség gyakorlása során.”[18]

 

A Bizottság azzal az ajánlással fordult a részes államhoz, hogy „vizsgálja felül a gondnokságot lehetővé tevő jogszabályait és tegyen jogi, valamint közigazgatási és egyéb intézkedéseket annak érdekében, hogy a helyettes döntéshozatalra épülő rendszereket a személy autonómiáját, akaratát és választásait tiszteletben tartó támogatott döntéshozatallal váltsa fel. A Bizottság ajánlja továbbá, hogy ezen a téren tartsanak képzéseket minden releváns közalkalmazott és más érintett személy számára.”[19]

 

Mindezek alapján két következtetést feltétlenül le kell vonnunk. Az egyik, hogy a Bizottság igen erős álláspontot képvisel annak tekintetben, hogy nem elegendő egy „támogatott döntéshozatalnak” nevezett jogintézményt bevezetni, annak tiszteletben kell tartania a személy autonómiáját, akaratát és választásait. A másik következtetésünknek arra kell irányulnia, hogy nem elegendő még egy helyesen értelmezett támogatott döntéshozatali rendszer bevezetése sem a helyettes döntéshozatalra épülő gondnokság intézményének megtartása mellett, mivel az utóbbit fel kell váltani az előbbivel, azaz a cselekvőképességet kizáró/teljesen korlátozó gondnokság semmiféleképpen nem állhat összhangban az Egyezmény követelményeivel.

 

Magyarország felülvizsgálatára 2012 szeptemberében került sor. A Bizottság a 12. cikk kapcsán tett záró észrevételeiben egyértelműen arra hívta fel Magyarországot, hogy a helyettes döntéshozatalra épülő „teljesen korlátozó gondnokság” intézményét szüntesse meg:

 

„A Bizottság tudomásul veszi a tényt, hogy a Részes állam erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy harmonizálja nemzeti jogszabályait az Egyezmény 12. cikkével. A Bizottság üdvözli az új Polgári Törvénykönyv előkészítésében megjelenő, a támogatott döntéshozatal biztosítására vonatkozó terveket. A Bizottság azonban aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az új Polgári Törvénykönyv tervezete továbbra is lehetővé teszi helyettes döntéshozatali rendszer fenntartását módosított formában. A Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt is, hogy az új Polgári Törvénykönyv előkészítésének folyamata során nem született részletes és megvalósítható keret az Egyezmény 12. cikkének előírásaival összhangban lévő, a cselekvőképesség gyakorlását lehetővé tevő támogatott döntéshozatallal kapcsolatosan.

 

A Bizottság javasolja, hogy a Részes állam használja fel hatékonyan a jelen felülvizsgálati folyamatot a Polgári Törvénykönyvvel és a kapcsolódó jogszabályokkal összefüggésben és tegyen azonnali lépéseket a gondnokság intézményétől való eltérés irányában, annak érdekében, hogy a helyettes döntéshozataltól elmozduljon a támogatott döntéshozatal felé, mely tiszteletben tartja a személy autonómiáját, akaratát és választásait és teljes összhangot teremt az Egyezmény 12. cikkével. Mindez magában foglalja az egyén jogának tiszteletben tartását, hogy saját maga tájékozott beleegyezését adja vagy visszavonja orvosi kezeléssel kapcsolatosan, hogy gyakorolja az igazságszolgáltatáshoz való hozzáféréshez való jogot, a választójogot, a házasságkötéshez való jogot, a munkához való jogot és a jogot, hogy lakóhelyét megválassza. A Bizottság javasolja továbbá a Részes államnak, hogy egyeztetve és együttműködve a fogyatékossággal élő személyekkel és képviseleti szervezeteikkel, tartson a fogyatékossággal élő személyek cselekvőképességének elismeréséről és a támogatott döntéshozatal mechanizmusairól szóló képzést nemzeti, regionális és helyi szinten minden érintett személy számára, ideértve a közszolgálati tisztviselőket, bírákat és szociális munkásokat.”^[20]

 

A Bizottság arra kéri Magyarországot, hogy 12 hónapon belül írásban számoljon be az ezen ajánlásban megfogalmazottaknak való megfelelés érdekében meghozott intézkedésekről.^[21]

 

Álláspontunk szerint a kizáró gondnokság fenntartása nincs összhangban Magyarország Alaptörvényével sem. Az Alaptörvény a korábban hatályos Alkotmányhoz hasonlóan, nevesíti az emberi méltósághoz való jogot, amelyet korábban az Alkotmánybíróság (továbbiakban: AB) több határozatában elemzett.[22] Az emberi méltósághoz való jognak általános személyiségvédelmi szerepe van, amelynek egyes aspektusait jelenti az önrendelkezés szabadságához való jog és az ún. általános cselekvési szabadság.

 

A gondnokság intézményének alkotmányosságát az AB még nem értékelte[23], azonban a 36/2000. (X. 27.) ABH részletesen elemezte a cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes személyek egészségügyi önrendelkezésére vonatkozó szabályokat. Ebben a határozatban egyértelművé tette a testület, hogy a gondnokság intézménye érinti a gondnokság alá helyezett ember önrendelkezéshez való jogát. Bár az önrendelkezéshez való jog nem korlátozhatatlan, a korlátozásnak meg kell felelnie a vonatkozó alkotmányossági tesztnek. A korábban az Alkotmánybíróság által több határozatban is kifejtett szükségességi és arányossági tesztet[24] az új Alaptörvény explicit tartalmazza. Az Alaptörvény a korábbi alkotmánybírósági gyakorlatot kodifikálja, annak érdemi újdonsága az lehet, hogy párhuzamosan mindig két mércének kell megfelelnie az alapjogok korlátozásának: a szükségesség-arányosság tesztnek és az objektív lényeges tartalom tesztjének.[25] Bár a törvényi szabályozással az alkotmányosság formai mércéjének tagadhatatlanul megfelel mind a hatályos Ptk., mind meg fog felelni az új Polgári Törvénykönyv, ha elfogadásra kerül, ugyanakkor tartalmi szempontból álláspontunk szerint a kizáró gondnokság intézménye sérti az alkotmányos alapjogokat, így alaptörvény-ellenes.

Az emberi méltósághoz való jogból eredeztett önrendelkezési jog mellett a kizáró gondnokság számos más, az Alaptörvényben, illetve az Európai Unió Alapjogi Chartájában és az Európai Emberi Jogi Egyezményben is szereplő jogot korlátoz. Ezek közé tartozik a magánélet tiszteletben tartásához való jog (Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdés), munka és foglalkozás szabad megválasztásához való jog (Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdés), tulajdonhoz való jog (Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdés), a törvény előtti egyenlőséghez való jog (Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdés), panasz jog (XXV. cikk), szabad mozgáshoz és tartózkodási hely szabad megválasztásához való jog (XXVII. cikk (1) bekezdés).[26]

 

Ki kell emelnünk a választójog kérdését, amelynek korlátozásáról ugyan az Alaptörvény rendelkezik (XXIII. Cikk (6) bekezdés), de az nincsen összhangban sem az Egyezménnyel, sem pedig az Európa Tanács ajánlásával. Az Egyezmény végrehajtását vizsgáló ENSZ Fogyatékosságal Élő Személyek Bizottsága Magyarország esetében megállapította, hogy ez a fajta szabályozás egyezménysértő:

 

„A Bizottság különös aggodalmát fejezi ki a Részes állam új Alaptörvényének azon rendelkezése miatt, amely lehetővé teszi a bíróság számára, hogy a „korlátozott belátási képességgel” rendelkező személyeket a választójogukból kizárjon, valamint azért mert jogszabály lehetővé teszi, hogy értelmi fogyatékossággal és pszicho-szociális fogyatékossággal élő személyeket, amennyiben cselekvőképességüktől megfosztották őket, a választójogból kizárjanak.

 

A Bizottság javasolja, hogy minden releváns jogszabályt vizsgáljanak felül annak biztosítása érdekében, hogy minden fogyatékossággal élő személy a fogyatékosságára, jogállására vagy lakóhelyére való tekintet nélkül rendelkezzen választójoggal, és hogy másokkal azonos alapon vehessen részt a politikai és közéletben.”^[27]

 

Hasonló megállapítást tesz a bizottsága 12. cikk kapcsán is, amikor javasolja a Kormánynak hogy „a helyettes döntéshozataltól elmozduljon a támogatott döntéshozatal felé, mely tiszteletben tartja a személy autonómiáját, akaratát és választásait és teljes összhangot teremt az Egyezmény 12. cikkével. Mindez magában foglalja az egyén jogának tiszteletben tartását, hogy saját maga (…) gyakorolja (…) a választójogot (…).”^[28]

 

A Bizottság arra kéri Magyarországot, hogy 12 hónapon belül írásban számoljon be az Egyezmény 12. cikkével és a 29. cikkével kapcsolatos ajánlásokban megfogalmazottaknak való megfelelés érdekében meghozott intézkedésekről.^[29]

 

 

 Az Európa Tanács Miniszterek Bizottsága is a fogyatékos személyek választójogának korlátozhatatlansága mellett foglalt állást.[30]

 

1. javaslat: Javasoljuk ezért a gondnokság alatt álló személyek választójogával kapcsolatos rendelkezések összhangba hozatalát Magyarország nemzetközi vállalásaival és a fenti ajánlásokkal.

 

A cselekvőképesség teljes kizárása határozott álláspontunk szerint az önrendelkezési jog és ezen keresztül számos más alapvető jog lényeges tartalmát érinti, amikor az érintett teljes mértékben kizárja a jogai gyakorlásából. A Törvényjavaslat nem változtat lényegében a hatályos szabályokon. Az egyetlen érdemi változtatás, hogy megszűnne a cselekvőképesség végleges kizárása, azonban a Törvényjavaslatban a gondnokság indokoltságának felülvizsgálatra meghatározott 10 év valójában egyenlő a cselekvőképesség végleges kizárásával. A gondnokság alá helyezés és a felülvizsgálat közötti potenciálisan 10 év véleményünk szerint alkalmas arra, hogy az érintett elveszítse meglévő képességeit, vagy legalábbis azok jelentősen romoljanak, mivel az érintett személynek nincs lehetősége ezek gyakorlására, utólag is igazolva a gondnokság alá helyezés szükségességét.

 

A kizáró gondnokságra vonatkozó hatályos és tervezett szabályok két szempontból is súlyos korlátozását jelentik az önrendelkezéshez való jognak: egyrészt a döntési jogot általános jelleggel elvonják az érintettől, másrészt a gondnok eljárásának érvényességéhez nincs szükség a gondnokolt jognyilatkozatára. E két körülmény együttesen azt eredményezi, hogy az érintett csaknem minden személyi és vagyoni viszonyában[31] kiszorul a döntéshozatalból, hiszen a helyettes döntéshozó, a gondnok önállóan járhat el. Igaz, a hatályos Ptk. és a Törvényjavaslat szövege is előírja, hogy a gondnok köteles a véleménynyilvánításra képes gondnokolt kéréseit a döntések meghozatala előtt meghallgatni és lehetőség szerint figyelembe venni. Ugyanakkor a megfogalmazás önmagában is relativizálja e kötelesség súlyát, amin tovább ront az, hogy még akkor is csak lehetséges következmény a gondnok elmozdítása, ha ő ezt a követelményt folyamatosan megszegi. A Törvényjavaslat tovább gyengít a gondnok elmozdítására vonatkozó garancián, amikor csak lehetővé, nem kötelezővé teszi a gyámhatóság számára, hogy azonnali intézkedést igénylő esetben felfügessze a gondnokot a tisztségéből. Ennek eredménye az, hogy az egyes döntések meghozatalakor a gondnok teljes mértékben figyelmen kívül hagyhatja a gondnokolt véleményét és akaratát – ebből következően az egyes döntések érvényességének semmilyen formában nem kelléke a gondnokolt nyilatkozata. Még súlyosabbá teszi a korlátozást, hogy amennyiben a gondnokolt akarta ellentétes a gondnokéval, úgy nincs lehetősége arra, hogy azt érvényesítse a gondnokkal szemben.

 

A szükségesség-arányossági teszten alkotmányellenesnek bizonyult alapjog-korlátozások csak ritkán jelentik az érintett alapjog teljes ellehetetlenülését.[32] Azonban a gondnokság alá helyezés miatt cselekvőképtelen személyek önrendelkezési jogának és általános cselekvési szabadságának olyan széleskörű korlátját alkotja a kizáró gondnokság intézménye és annak gyakorlati megvalósulása, hogy az szinte teljesen ellehetetleníti annak gyakorlását.[33]

 

Ez a megközelítés idejét múlt feltevéseken[34] alapszik, ezek szerint vannak olyan súlyosan fogyatékos, illetve olyan súlyos pszicho-szociális zavarokkal küzdő emberek, akik semmilyen módon nem képesek jogilag értékelhető és értékelendő vélemény kialakítására vagy akaratuk kinyilvánításra, illetve amennyiben képesek az előbbiekre az ő érdeküket szolgálja, ha a jog annak érvényességét nem ismeri el. Azonban a tudomány jelenkori állása szerint ezek a feltételezések hamisak – ez egyértelműen következik a Magyarország által is ratifikált Egyezmény szövegéből.[35] Az AB gyakorlata rámutatott arra, hogy a tudomány fejlődése bizonyos esetekben a korábban legitimnek tartott jogkorlátozást szükségtelenné, meghaladottá tette (22/2003. (IV. 28.) ABH).

 

A kizáró gondnokság intézményének célja a belátási képességükben érintett, illetve a velük kapcsolatban álló emberek érdekeinek védelme.[36] Álláspontunk szerint a szükségességi-arányossági teszt azon első kritériumának miszerint alapjogot csak legitim cél – tehát „másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték” másként meg nem valósítható védelme – érdekében alkotmányos korlátozni, a kizáró gondnokság megfelel. Azonban véleményünk szerint a teszt szükségességi és arányossági kritériumai közül egyiknek sem felel meg a hatályos szabályozás, így alkotmányellenes korlátozását jelenti a gondnoksággal érintett, igen heterogén jellemzőkkel bíró személyek önrendelkezési jogának.

 

A szükségesség feltételének megvalósulásához fenn kell állni olyan kényszerítő oknak, amely elkerülhetetlenné teszi a korlátozást a legitim cél megvalósulása érdekében: ilyen lehet a gondnoksággal érintett személy, illetve a vele kapcsolatban állók alkotmányos érdekeinek védelme. Ahhoz hogy a vizsgált jogintézmény alkotmányos legyen nem elég e feltétel teljesülése, hanem az is szükséges, hogy e korlátozás arányos legyen – ugyanis a jogalkotónak kötelessége a cél elérésére alkalmas, de legenyhébb, legkevésbé korlátozó eszköz alkalmazása. Tehát a fenti célok elérését a legkevésbé jogkorlátozó eszköz választásával köteles biztosítani a jogalkotó.

 

Ahogyan már megállapítottuk nincsenek olyan emberek, akiknek fogyatékosságuk vagy pszicho-szociális zavaruk súlyossága miatt lenne olyan személyi és vagyoni ügyük, amelyben ne lennének képesek vélemény kialakítására, illetve valamilyen módon akaratnyilvánításra. Ezt az álláspontot képviseli valamennyi hazai és nemzetközi szakmai szervezet, a már hivatkozott Egyezmény, illetve nagyrészt magáévá tette a hatályba nem lépett 2009-es Ptk. is. A szükségesség kritériumával kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy nem elégséges a belátási képesség hiányának bizonyítása. Ha az érvelés kedvéért feltételezzük, hogy léteznek olyan emberek, akik esetén hiányzik e képesség (kómában lévő beteg), a korlátozás ez esetben sem felelne meg a szükségességesség kritériumának. Hiszen ha az érintettnek nincsenek bizonyos típusú jognyilatkozatai, úgy nem lehet szükséges a cselekvőképesség teljes, minden ügyletre kiterjedő elvonása. A tudomány jelenlegi állása, amelyet az AB gyakorlata szerint az alkotmányosság megítélése során figyelembe kell venni, azt támasztja alá, hogy az érintetti csoportban nincsen olyan személy, akinél kényszerítő erejű volna a fenti leírt súlyos és általános jogkorlátozás a saját érdekeinek védelmében. Hiszen bár legitim cél miatt történik a jog korlátozása, de a beavatkozás csak akkor alkotmányos, ha egyrészt a beavatkozás a legitim cél miatt szükséges, másrészt ha a jogalkotó a legitim cél elérése alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazza. Azonban e két feltétel mindaddig nem teljesül, amíg a kizáró gondnokság a hatálya alatt álló személyek önrendelkezési jogát általános jelleggel és úgy korlátozzák, hogy felhatalmazzák a gondnokot a helyettük való önálló eljárásra. A fentiek alapján levonhatjuk azt a következtetést, hogy minden kizáró gondnokság alatt álló személynek, még akkor is ha feltételezzük a cselekvőképességre korlátozásának szükségességét, van olyan döntési terület, olyan ügycsoport, ahol akár önállóan, akár segítséggel képes volna véleményformálásra, döntéshozatalra és akaratnyilvánításra, illetve vannak olyan jognyilatkozatok, amelyeket nem tesz meg, így nem szükséges a cselekvőképesség teljes korlátozása. Tehát van olyan eszköz, amely a legitim cél elérésére alkalmas és emellett a jogkorlátozás enyhébb formáját jelenti: csak akkor és ott korlátozza a cselekvőképességében érintett személyek jogát, amely esetben az elkerülhetetlenül szükséges, így arányos a korlátozás. Az arányosság kritériumának megvalósulása fogalmilag kizárt azért is a cselekvőképesség teljes korlátozása esetében, mert olyan területen is korlátozza a cselekvőképességet, ahol a belátási képesség vizsgálatára nem került sor.

 

A kizáró gondnokság fenntartása melletti másik gyakori érv a gondnokság alatt álló személyekkel személyi vagy vagyoni kapcsolatba lépők érdekeinek védelme. Ebben az esetben az ő jogaik (pl. tulajdonhoz való jog), illetve alkotmányosan elismert célok védelme (a forgalmi ügyletek biztonsága) a védendő cél, amely ahogyan azt korábban megállapítottuk legitim korlátozási indok lehetne. Azonban ez esetben is igaz, hogy a kizáró gondnokság olyan súlyos beavatkozást jelent az érintettek önrendelkezési jogába, hogy a szükségesség-arányossági teszt vizsgálatával a fent kifejtettekhez hasonlóan megállapítható, hogy nem szükséges a beavatkozás, van olyan enyhébb eszköz, amely segítségével a legitim alkotmányos cél és jog védelme biztosítható.

 

Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy a kizáró gondnokság, a cselekvőképesség teljes elvonása nem felel meg az Alaptörvényben felállított kritériumoknak, az alkotmányos alapjog Alaptörvény szerinti korlátozására vonatkozó követleményeknek.

 

Ezen felül a cselekvőképesség teljes elvonásának eltörlése irányába mutat az Európa Tanács korábbi Emberi Jogi Biztosa, Thomas Hammarberg által 2012 februárjában kibocsátott ún. issue paper.[37] Az ehhez fűzött kommentárjában[38] a gondnoksági rendszerek radikális újragondolására hív fel és a cselekvőképesség teljes elvonásának eltörlésére szólít fel. A Strasbourg-i székhelyű Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlatát is elemző issue paper-ben is megidézi a szerző azokat az ügyeket, amelyekben a bíróság egyértelműen kifejezésre jutatta, egyfelől az egyénre szabott megoldások szükségességét[39] a döntéshozatalukban támogatásra szoruló személyek vonatkozásában, és a nemzetközi jog növekevő jelentőségét[40], ideértve az Egyezményt.

 

Tehát összefoglalóan megállapítható, hogy a kizáró gondnokság fenntartása nem indokolt, mert az ügycsoportok szerinti korlátozás megfelelő mozgásteret nyújt a bíróság részére, valamint a Törvényjavaslat egyéb, a támogatott döntéshozatalt elősegítő jogintézmény igénybevételének lehetőségét is megteremti. (Itt azonban szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy ezek a jogintézmények csak akkor lesznek képesek betölteni a szerepüket, ha a jogalkotó a javasolt változtatásokat elvégzi.)

 

A cselekvőképesség teljes korlátozását lehetővé tevő kritikus szabály kiiktatásával a Törvényjavaslat szövege a cselekvőképesség tekintetében összességében - az Egyezmény szellemiségével összhangban – azon elv megvalósulásának lehetőségét teremtheti meg, amely szerint mindenki képes – akár önállóan, akár segítséggel –, és mindenkinek joga van saját döntéseinek meghozatalára, ezáltal joga van cselekvőképessége gyakorlásához.

 

2. javaslat (Törvényjavaslat 2:21. – 2:22. §§): A cselekvőképesség teljes korlátozására vonatkozó szabályok, a kizáró gondnokság intézményének törlését javasoljuk a Törvényjavaslatból.

 

A cselekvőképesség részleges korlátozásáról és a gondnokság intézményének szabályozásáról

2:19. – 2:37. §§

 

Üdvözlendő, hogy a cselekvőképesség korlátozásánál a jelenlegi Javaslat is a negatív megközelítést alkalmazza, tehát azokat a jognyilatkozatokat (ügycsoportokat) kell a bíróságnak meghatározni, amelyekben a nagykorú személy cselekvőképessége korlátozására kerül sor, hiszen a jogkorlátozást és nem a jog érintetlenül hagyását kell indokolni.[41] Az ügycsoportok meghatározásához a Törvényjavaslat a hatályos Ptk-val ellentétben nem nyújt segítő, példálózó felsorolást, ami ugyancsak hozzájárul ahhoz, hogy az eljáró bíró ítéletében az egyéniesítés elvét a lehető legnagyobb mértékben érvényesíteni tudja.[42] Szintén üdvözlendő az a hatályos szabályozáshoz képest új elem, hogy a Törvényjavaslat 2:36. § (3) bekezdése szerint a gondnokolt jogusult lesz betekinteni a gondnok működéséről és a gondokolt vagyonáról készített nyilvántartásokba. A 2009-es Ptk. 2:38. § (4) bekezdése azonban ezen túl menően a gyámhatóság feladatává tette volna a számadás véleményezés céljából való megküldését a gondnokoltnak.

 

3. javaslat (Törvényjavaslat 2:36. § (3) bekezdés): Azt javasoljuk, hogy ez a szabály jelenjen meg az új Ptk-ban, a gyámhatóság küldje meg véleményezésre a számadást és a beszámolót a gondnokoltnak vagy meghatalmazottjának.

 

A cselekvőképesség részleges korlátozásának esetét megfogalmazó 2:19. § (2) bekezdésével kapcsolatban első észrevételünk, hogy a személyi kör meghatározásakor a hatályos Ptk., valamint a hatályba nem lépett, 2009. évi CXX. törvény szerinti pszichés állapot, szellemi fogyatkozás, vagy szenvedélybetegség[43] helyett a mentális zavar fogalmát használja az új Ptk, amely egy jóval tágabb kategória[44].

 

4. javaslat (Törvényjavaslat 2:19. § (2) bekezdés): Ezért álláspontunk szerint célszerűbb lenne a korábbi fogalomhasználatot megtartani, vagy az új Ptk-ban valamilyen módon definiálni, konkretizálni azt, hogy pontosan mit kell „mentális zavar” alatt érteni. Az univerzális cselekvőképesség fogalom alapján a legjobb megoldásnak a mentális zavarra való utalás elhagyását tartanánk.

 

A bekezdés azon megfogalmazásával szemben is aggályaink vannak, amely szerint a részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezés akkor lehetséges, ha a gondnokság alá helyezés indokolt, azonban az indokoltság eldöntésénél irányadó szempontokat a Törvényjavaslat nem határozza meg, így az az ügyben eljáró bíró mérlegelésére van bízva. Ennek azonban eredménye lehet az is, hogy a gondnokság alá helyezésre nem az érintett érdekeinek figyelembevételével, hanem mások érdekeire tekintettel kerül sor. A 2009-es Ptk. a cselekvőképesség korlátozásának indokoltságát akként fogalmazta meg, hogy ha a cselekvőképesség korlátozásának elmaradása [a nagykorú személy] károsodását okozná.

 

5. javaslat (Törvényjavaslat 2:19. § (2) bekezdés): A 2009-es Ptk.-ban szereplő, az érintett károsodására utaló megfogalmazás alkalmazását tartjuk indokoltnak és szükségesnek.

 

Továbbá hiányoljuk a Törvényjavaslatból azon elv többlet garanciaként történő rögzítését, amely szerint az érintett személy kommunikációjának módja, annak akadályozottsága önmagában nem lehet a cselekvőképesség korlátozásának oka.

 

6. javaslat: Javasoljuk azon elv szerepeltetését a szövegben, miszerint az érintett kommunikációjának módja, akadályozottsága nem lehet önmagában a cselekvőképesség korlátozásának indoka.

 

A 2009. évi CXX. törvény 2:23. § (4) bekezdése a cselekvőképesség korlátozására irányuló bírósági határozattal szemben követelményként támasztotta, hogy annak összetett, - így szükség szerint orvosi, gyógypedagógiai és pszichológiai vizsgálatot is magában foglaló - szakértői véleményen kell alapulnia. A Törvényjavaslat a cselekvőképességet korlátozó bírósági határozat alapjául szolgáló bizonyítékokról egyáltalán nem szól, és lehetséges, hogy ez majd az eljárási szabályok megalkotása során kerül rendezésre. Azt azonban elengedhetetlennek tartjuk, hogy a cselekvőképesség kérdésében történő határozathozatal során a bíróság számára egy komplex, összetett szakvélemény, és ne pusztán orvosi diagnózis álljon rendelkezésre.[45] Hiszen amint hangsúlyoztuk, az orvosi értelemben vett károsodás önmagában nem szolgálhat a cselekvőképesség korlátozásának alapjaként[46], a paradigmaváltást tükröző Egyezmény[47] a döntéshozatali képességet, illetve a döntéshozatali körülmények mérlegelését állítja a középpontba.[48] Ugyan a magyar jogrendszerben a belátási képességgel szoros összefüggésben álló döntéshozatali képesség fogalma még nem honosodott meg, valamint az uralkodó álláspont szerint a belátási képesség ténykérdés, a cselekvőképesség ennek jogi minősítése, azaz jogkérdés,[49]azonban a belátási képesség vizsgálatakor szükségesnek tartjuk a döntéshozatali képesség figyelembevételét is, ahogyan ez követelményként már magyar bírósági döntésben is megfogalmazódott.[50]

A komplex szakvélemény szerepe álláspontunk szerint azért is kulcsfontosságú, hiszen a bírói döntéseket is nagyban segítheti, továbbá ez a záloga annak, hogy a gyakorlatban a nagyfokú egyéniesítés problémamentesen megvalósítható legyen.

 

7. javaslat: A törvény rendelkezzen arról, hogy a cselekvőképesség korlátozása csak összetett, így szükség szerint orvosi, gyógypedagógiai és pszichológiai vizsgálatot is magában foglaló vizsgálaton alapulhat, figyelembe véve az érintett döntéshozatali képességét is.

 

A Törvényjavaslat 2:22. § (3) bekezdése a helyettes döntéshozatal során előírja a gondnokolt kívánságainak, kéréseinek figyelembevételét.

 

8. javaslat (Törvényjavaslat 2:22. §): Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a cselekvőképesség teljes korlátozását nem tartjuk elfogadhatónak.

Emellett azonban javasoljuk azon követelmény beiktatását is, amely szerint a cselekvőképesség részleges korlátozása esetén a jognyilatkozat érvényességéhez szükséges gondnoki hozzájárulás során figyelemmel kell lenni az érintett személy identitására, korábban meghozott döntéseire. Tehát arra semmi esetre nem kerülhet sor, hogy a gondnok a saját értékítélete alapján döntsön a hozzájárulás megadásáról vagy megtagadásáról.

 

9. javaslat (Törvényjavaslat 2:33. § (3) bekezdés): Javasoljuk továbbá annak a rendelkezésnek a fenntartását, amely szerint a gyámhatóság köteles felfüggeszteni a gondnokot a tisztségéből azonnali intézkedést igénylő esetben (hatályos Ptk. 19/C. § (2) bekezdés,)

 

Az érintett személy védelmét csökkenti az a rendelkezés, hogy a gondnok személyét a gyámhatóság jelöli ki, valamint hogy a cselekvőképességében részlegesen korlátozott személy és gondnoka közötti vita esetén a gyámhatóság dönt. Ugyan a gondnok személyének kijelölésénél több, a gondokolt kívánságát, érdekeit szolgáló szabály került beépítésre, ennek ellenére számos visszaélésre okot adó helyzet állhat elő. A 2009-es Ptk 2:33. §-a úgy rendelkezett, hogy a gondnokot a bíróság rendelei ki.

 

10. javaslat (Törvényjavaslat 2:31. § (1) bekezdés és 2:20. § (2) bekezdés): Álláspontunk szerint nagyobb jogvédelmet, biztonságot nyújt, ha mind a gondnok személyének kijelölését, mind a gondnok gondnokolt közötti vita eldöntését a bíróság hatáskörébe utalják.[51]

 

11. javaslat: Továbbá szükségesnek tartjuk a teljes cselekvőképességel nem rendelkező személy számára is a gondnok döntéseivel szembeni önálló jogorvoslat, igényérvényesítés lehetővé tételét.

 

Nem tartjuk indokoltnak a gondnokság alá helyezés kötelező felülvizsgálata időtartamának a cselekvőképesség részleges vagy teljes korlátozása szerinti differenciálását. Az orvostudomány fejlődése, a belátási képesség egyes ügycsoportok tekintetében bekövetkező változásának lehetősége nem indokolja ezt a mennyiségi különbségtételt.

 

12. javaslat (Törvényjavaslat 2:29. § (1) bekezdés): Ismételten javasoljuk a kizáró gondnokság, a cselekvőképesség teljes kizárásának törlését a Törvényjavaslatból. Emellett javasoljuk, hogy a kötelező felülvizsgálatra a cselekvőképesség részleges korlátozása esetén is 3 évente kerüljön sor.

 

Az ideiglenes gondnokrendelésről szól a 2:26. §, amely a hatályos szabályokkal ellentétben nem tartalmazza a kivételesség feltételét, valamint minden esetben lehetővé teszi az ideiglenes gondnokrendelést, amikor cselekvőképességet érintő gondnokság elrendelése látszik indokoltnak, holott a hatályos szabályok ezt csak a kizáró gondnokság indokoltsága esetén teszik lehetővé. Az ideiglenes gondnokrendelés súlyos beavatkozás az egyén alkotmányos jogaiba, hiszen független bírói ítélet nélkül, előzetesen vonja el, korlátozza az érintett cselekvőképességét. Az ideiglenes gondnokrendeléssel kapcsolatos visszás gyakorlatra korábban már a állampolgári jogok országgyűlési biztosa (jelenleg: alapvető jogok biztosa) is felhívta a figyelmet.[52]

 

13. javaslat (Törvényjavaslat 2:26. §): Javasoljuk, hogy ideiglenes gondnokrendelésről a gyámhatóság helyett a bíróság dönthessen. Emellett javasoljuk, hogy a kivételességre vonatkozó feltétel kerüljön vissza a törvény szövegébe.

 

14. javaslat: Javasoljuk, hogy az egy hivatásos gondnok által ellátható gondnokoltak számát rögzítse a törvény szövege. Véleményünk szerint a korábbi 2009-es Ptk.-ban szereplő szabály miszerint legfeljebb 20 gondnokolt esetében láthat el egy hivatásos gondnok feladatokat, megfelelő. A rögzítés mellett fontosnak tartjuk arra vonatkozó ütemterv kialakítását is, hogy miként lehet a gondnokoltak legmagasabb számára vonatkozó előírást elérni.

 

15. javaslat: Álláspontunk szerint az alapvető alkotmányos jogok védelme megköveteli azt a minimális jogállami garanciát, hogy a határidők be nem tartásához jogorvoslati lehetőséget és végrehajtható szankciót írjon elő a jogalkotó. A cselekvőképességet érintő határozat felülvizsgálata tárgyában is régóta hangoztatott, közös álláspontja a szakmai szervezeteknek, hogy a törvény biztosítson garanciákat arra az esetre, ha a felülvizsgálat nem történik meg az előre meghatározott időben. 

 

A gondnok azonnali intézkedéséről rendelkezik a Törvényjavaslat 2:20. § (4) bekezdése, azonban álláspontunk szerint a szabályozás nem biztosít elégséges garanciát a visszaélések elkerülésére. A 2009-es Ptk. 2:24. § (2) bekezdése rendelkezett volna erről az esetről, amely kötelezővé tette volna, hogy a gyámhatóság 15 napon belül vizsgálja felül a gondnok döntését a gondnokolt személyes meghallgatását követően.

 

16. javaslat (Törvényjavaslat 2:20. § (4) bekezdés): Javasoljuk, hogy a gondnok azonnali intézkedésére vonatkozóan a Törvényjavaslat vegye át a 2009-es Ptk. 2:24. § (2) bekezdésében szereplő garanciákat. 

 

 

A támogatott döntéshozatalról

2:38. §

 

A Törvényjavaslatben szereplő „támogatott döntéshozatal” bevezetésének az Egyezmény már említett 12. cikke képezi az alapját. Maga az Egyezmény a „támogatás” kifejezést használja, mely magában foglalja a támogatott döntéshozatalt, de kiterjed egyéb, a cselekvőképesség gyakorlását lehetővé tevő támogatási formákra is, mint például a „személyes pénzügyi tervezési rendszerre”[53], mely lehetővé teszi a fogyatékossággal élő személyek számára, hogy ők maguk döntsenek az őket megillető pénzbeli támogatás felhasználásáról.[54]

 

A támogatott döntéshozatal a gondnoksági rendszerek egyik leghatékonyabb alternatívája.[55] A támogatott döntéshozatali rendszer legfontosabb alapelveiről több nagy fogyatékossággal élő emberek jogait védő és képviselő nemzetközi szervezet is közzétette – tapasztalatokon alapuló – véleményét.[56] Míg a támogatott döntéshozatal tiszteletben tartja a fogyatékossággal élő személy „jogait, akaratát és választásait”[57], addig a gondnoksági rendszerek alapvetően a cselekvőképesség korlátozására és kizárására, valamint a gondnokolt helyett történő döntések meghozatalára irányulnak. A két paradigma – a helyettes döntéshozatalra épülő gondnoksági rendszerek és az emberi méltóság valamint az egyéni autonómia tiszteletére épülő támogatott döntéshozatal – tehát élesen szemben áll egymással.[58]

 

Mindezek ellenére, a Törvényjavaslat – bár tartalmazza a támogatott döntéshozatal terminológiát – nem veszi figyelembe az Egyezmény vonatkozó rendelkezéseit, és nem helyez kellő figyelmet arra, hogy élesen szétválassza a továbbra is fenntartani kívánt gondnoksági rendszert a támogatott döntéshozataltól. Ez az állítás annak ellenére igaz, hogy a Törvényjavaslat 2:39. § (3) bekezdése egyértelműen kijelenti, hogy „[a] támogató kirendelése a nagykorú cselekvőképességét nem érinti.”

 

A támogatott döntéshozatal általánosan elfogadott alapelveivel ellentétes a Törvényjavaslat azon rendelkezése, miszerint a támogató személyt a gyámhatóság rendeli ki.[59] A hatályos Polgári Törvénykönyvet már azért is több kritika érte[60], mert a gondnok személyét nem a bíróság, hanem a gyámhatóság rendeli ki.[61]

 

17. javaslat (Törvényjavaslat 2:38. §): Mivel a támogatott döntéshozatal a gondnoksághoz viszonyítva egy teljesen új paradigmán, a veleszületett méltóság, az egyéni autonómia - ideértve a saját döntés meghozatalának szabadságát és a személyek függetlenségét - tiszteletén[62] alapul, ezért kizárólag a bírói kirendelés lehet elfogadható; a gyámhivatal bármiféle szerepét a támogatott döntéshozatallal összefüggésben semmi sem indokolja!

 

Amint már fentebb kifejtésre került, a Bizottság, Magyarország felülvizsgálata során, aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy „az új Polgári Törvénykönyv előkészítésének folyamata során nem született részletes és megvalósítható keret az Egyezmény 12. cikkének előírásaival összhangban lévő, a cselekvőképesség gyakorlását lehetővé tevő támogatott döntéshozatallal kapcsolatosan.”

 

A Törvényjavaslat amellett, hogy nem rendelkezik, például, a támogató személy jogairól és kötelezettségeiről, a támogató és a támogatott személy közötti jogviszony megszűnéséről, nem tartalmaz megfelelő biztosítékokat a visszaélések megelőzésére sem, így például arra az esetre, ha a támogató túllépné a feladatkörét.[63]

 

18. javaslat: Javasoljuk, hogy a törvény egyértelműen foglaljon állást amellett, hogy a támogató csak a támogatottal bizalmi viszonyban lévő személyek közül kerülhet ki.

 

19. javaslat: A törvény szövege rendelkezzen részletesen a fenti kérdésekről. Különös tekintettel a garanciális kérdésekre. Ennek rendezéséhez álláspontunk szerint a 2009. évi CXX. törvény 2:19.-2:22 §§-ai jó alapot nyújtanak.

 

Mindezek alapján megállapítható, hogy a Törvényjavaslatban szereplő támogatott döntéshozatal nem felel meg az Egyezmény által támasztott követelményeknek. A szabályozásnak egyértelműen arra a kiindulópontra kell helyezkednie, hogy fogyatékossággal élő személyek cselekvőképességének gyakorlásához esetlegesen szükséges támogatott döntéshozatal a visszaélések megelőzésére alkalmas megfelelő és hatékony biztosítékokkal együtt váljon hozzáférhetővé. Az ilyen biztosítékok garantálják, hogy a támogatott döntéshozatal keretében tiszteletben tartják a támogatott személy jogait, akaratát és választásait, valamint egyéni autonómiáját, ideértve a saját döntés meghozatalának szabadságát.

 

Az előzetes jognyilatkozatról

2:39.-2:41. §§

 

A Törvényjavaslat ismeri az előzetes jognyilatkozat jogintézményét, azonban az erre vonatkozó szabályozás nem áll összhangban az Egyezménnyel.

 

Az Egyezmény elfogadása előtt általánosan elismert tendencia volt az előzetes jognyilatkozatoknak a Törvényjavaslat szerinti megfogalmazása,[64] melynek értelmében ezt a jogintézményt a cselekvőképesség jövőbeli részleges vagy teljes korlátozás esetére lehet tenni.[65] Az Egyezmény 12. cikke értelmében az előzetes jognyilatkozat, egy, a cselekvőképesség gyakorlását segítő jogintézmény, melynek csakúgy, mint a támogatott döntéshozatalnak, tiszteletben kell tartania a személy egyéni autonómiáját. Ennél fogva az előzetes jognyilatkozat nem irányulhat a cselekvőképesség korlátozására vagy kizárására. „Az ilyen jognyilatkozatok segítségével bármely személy – ideértve a fogyatékossággal élő személyeket is – rendelkezhet arról, hogy az életét érintő legfontosabb, és különösen is gyógykezelésekkel kapcsolatos döntések hogyan [ne] szülessenek meg abban az esetben ha nem lesz képes kommunikálni ilyen jellegű döntéseit.”[66]

 

Mindezek alapján megállapítható, hogy a Törvényjavaslatban szereplő előzetes jognyilatkozat nem felel meg az Egyezmény által támasztott követelményeknek. A szabályozásnak egyértelműen arra a kiindulópontra kell helyezkednie, hogy a fogyatékossággal élő személyeket az élet minden területén másokkal azonos alapon megilleti a cselekvőképesség, ezért az előzetes jognyilatkozatok nem irányulhatnak a cselekvőképesség korlátozására vagy kizárására. Az előzetes jognyilatkozat, mint a cselekvőképesség gyakorlásához esetlegesen szükséges támogatás egyik eszköze, olyan biztosítékokat kell, hogy tartalmazzon, amelyek garantálják, hogy tiszteletben tartják az érintett személy jogait, akaratát és választásait, valamint egyéni autonómiáját. Különösen aggályos a Törvényjavaslat 2:34. § (4) bekezdése, amely szerint a gondnoknak feladata ellátásakor mindössze figyelembe kell vennie az előzetes jognyilatkozatban foglaltakat.

 

20. javaslat: Álláspontunk szerint az előzetes jognyilatkozatra vonatkozó szabályok teljes átdolgozásra van szükség ahhoz, hogy a jogintézmény betölthesse a kívánt funkcióját, a cselekvőképesség gyakorlásának segítését. Javasoljuk, hogy előzetes jognyilatkozatot ne csak a későbbi cselekvőképesség korlátozás vagy elvonás esetére lehessen tenni, valamint javasoljuk erős garanciák megteremtését a nyilatkozatban foglaltak érvényesülésére.

 

Készítette: Gurbai Sándor, Jónás Tünde, Kálozi Mirjam és Kapronczay Stefánia

 

2012. október 30.

 

Autisták Országos Szövetsége képviseletében Dénesné Spitzer Éva, elnök

 

Bíró Dalma, független szakértő

 

Bugarszki Zsolt, szociálpolitikus, ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék

 

Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága képviseletében Himmer Éva, elnök

 

Gombos Gábor, független szakértő

 

Kézenfogva Alapítvány képviseletében Pordán Ákos, ügyvezető

 

Központ a Fogyatékos Emberek Jogaiért Alapítvány képviseletében Fiala-Butora János, elnök

 

Lélek-Hang Egyesület képviseletében Szőke Zsolt, elnök

 

Mental Disability Advocacy Center képviseletében Oliver Lewis, ügyvezető igazgató

 

Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége képviseletében Hegedűs Lajos, elnök

 

Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum képviseletében Radó Iván, elnök

 

Szabó Ákosné, gyógypedagógus-szociológus

 

Társaság a Szabadságjogokért képviseletében Dénes Balázs, elnök

 

 

A kiadmány hiteléért felel:

 

Gurbai Sándor

Mental Disability Advocacy Center