Krausz Éva

Krausz Éva, gyógypedagógiai tanár, főiskolai tanár, a KézenFogva Alapítvány kurátora 1993 és 2013 között. Zsuzsa néni az elsők között kereste meg őt a gyógypedagógia világából és dolgozott vele 20 éven keresztül.

„Zsuzsa vérében, helyesebben a lelkében volt, hogy segíteni kell az elesetteken”

Egész véletlenül találkoztam Zsuzsával. Göncz Árpádról csak azt tudtam, hogy köztársasági elnök. Kaptam egy telefont a Göncz Árpád úr titkárságáról, hogy az elnök úr kéri, hogy menjek el a Mátyás király útra, küldenek értem egy autót. Megdöbbentem, miután én nem mozogtam magas körökben sohasem.

Akkor én a gyógypedagógiai főiskolán dolgoztam, szabódottan, de elfogadtam a meghívást. Hát így ismertem meg Zsuzsát.

Első kérdésem az volt, hogy jutottam neki eszébe. Elővett egy mappát, amelyből kivett egy fénymásolt anyagot, amelyet én írtam. Ez nem cikk volt, hanem egy hozzászólás egy fogyatékossági témában. Sajnos a konkrét esetre már 92 évesen nem emlékezem. Azt tudom, hogy nagyon felbosszantott valamilyen fogyatékos embereket érintő ügy és én erre reagáltam. Ezt ő elolvasta és eltette. Megőrizte az emlékei között és elővette. Ezért szerette volna, hogy együtt dolgozzunk. A beszélgetéskor említette a Kézenfogvát. Én világ életemben szakembernek képzeltem magam, aki a fogyatékos emberek közelében van és megvoltam illetődve, hogy ilyen körbe kerültem.

Miután én harmincban születtem, tehát voltak társadalmi tapasztalataim és láttam Zsuzsa nyakában a keresztet úgy éreztem nekem meg kell mondanom mielőtt bármi történik, hogy én nem vagyok hívő. Zsidó vagyok. És akkor erre nagyon kedvesen azt mondta, hogy „És ezt miért mondod?” Mondom, hogy ne érje csalódás és tiszta lapokkal játszunk. Elmondta, hogy ahol ők laktak Óbudán, ott a szomszédja egy olyan család volt, ahol volt egy fogyatékos gyermek. Ekkor fordult ő a téma felé, látva a család küszködését. Ekkor én azt mondtam, hogy persze, amit én szakmailag adni tudok azt beleteszem. Aztán jött az alapítvány, hogy lennék-e a kuratórium tagja. Láttam, hogy csupa rendes ember van, persze miért ne lennék. Borzasztó nagy dolognak tartottam, hogy egy ilyen rangos család felismerte és rögzítette az én kis csekély hozzászólásomat. Zsuzsa vérében, helyesebben a lelkében volt, hogy segíteni kell az elesetteken. Így találkoztunk, ez volt az első beszélgetésünk.