"Kézen Fogva a Metróval" gasztronómiai életminőség fejlesztő program

Szakmai beszámoló a Kézenfogva Alapítvány "Kézen Fogva a Metróval gasztronómiai életminőség fejlesztő program" című,

az ÉTA Országos Szövetség által támogatott 2021. évi programjának megvalósításáról.
ÉTA
A program megvalósításaként ismerkedő látogatást vezettünk a METRO Gasztro akadémiára hárman: Kéri Bianak, Végh Imre és Pordán Ákos Ezen látogatás utána az alábbi megállapodások köttetek a Metroval: 4 óra/alkalom- 3 alkalom lesz összesen, 10-kor kezdés, de 9.45re ott kell lenni, átöltözés, 4-5 szabály lesz, amit tartani kell, könnyen érthető kommunikációra figyelni kell, kabát, kötény, oklevél a végén, amit kapunk és vizet, kávét, 13.30-tól ebéd, és 14 óra vége. A résztvevők a Kézenfogva alapítvány támogatott lakhatási mostani és leendő ügyfelei közül került kiválasztásra, akiknek a leginkább szükségük van a főzési gyakorlatuk fejlesztésére. A résztvevők: Cservenka István, Kertész Tamás, Endre Ildikó, Czeglédi Lászlóné, Balogh Mária, Demmler Rajmund, Laki Szilvia és Mészáros Gábor.

A résztvevőkkel megállapodást kötöttünk, amely az alábbiakra terjedt ki: egy 3 alkalmas főzőtanfolyam, 3 x 4 óra= 12 óra, mind a 3 alkalmon fontos részt venni, ha valaki jelentkezik, mint a 3 alkalomra jelentkezik, amit aznap főznek, meg is kóstolják, lesz közös ebéd, kapnak receptfüzetet a végén, ez egy hivatalos oktatás és később is tudják használni, 2-3 óra az út oda-vissza, így valószínű, hogy a szombat nagy részét elviszi, betegség esetén lehet lemondani az alkalmat, kapnak személyes támogatást az alapítványi mentoroktól is, lehet kérdezni a környezet és a séf barátságos,sok dolgot lehet tanulni a főzésről, az élelmiszerekről, megéri az utazás és az ott töltött idő, a KFA-tól mindig lesz egy kísérő az utazás kapcsán, aki nyújt támogatást. Felmértük, hogy életallergiájuk, ételintoleranciájuk van-e, gyógyszert szednek-e (kell- e hozniuk), veszélyhelyzet esetén értesítendő személy (ha baleset történne).

Rendezvények időpontjai
2021. november 13. 9:45 - 14:00
2021. november 27. 9:45 - 14:00
2021. december 4. 9:45 - 14:00

Rendezvény helyszíne METRO Gasztroakadémia Konyha, étterem, lobby
https://goo.gl/maps/xS84vNY9hc9kkBn46

METRO kapcsolattartó: elsődleges (helyszínen): Gálicz István, +36307570970, másodlagos: Eszenyi Gábor, +36703779085 (mindig elérhető)

Résztvevők létszáma 8 tanuló, 2 kísérő

Program Konyhai képzések Gálicz István séf irányításával az alábbi témákban:
1. zöldségleves és hússütés, köretkészítés
2. krémleves és húsos ragú készítés, körettel
3. tésztaételek: édes és sós tészta készítése panna cotta, töltött káposzta

Catering a tréning ideje alatt korlátlan ásványvíz

Kísérők beosztása: Kéri Bianka: november 13., 27., Pető Zsuzsa: november 13., 27., Végh Imre: december 4., Pordán Ákos: december 4.

Főzőpárok: Czeglédi Lászlóné- Endre Ildikó, Laki Szilvia-Demmler Rajmund, Balogh Mária-Cservenka István, Mészáros Gábor-Kertész Tamás.

Értékelés:
Erősségek: a kézzelfogható eredmény az étel és a munkafolyamatok részleteinek megnézése, ok-okozat elmondása egy - egy főzési folyamat kapcsán, laza, könnyed hangulat, hangsúly a beszerezhetőségen, megfizethetőségen, egészségen, a séf megközelíthetősége és aktivitása nagyon pozitív és a rugalmassága, hogy két részletben ebédeltünk, figyelte a résztvevőket, kérdéseikre válaszolt, nagyon szuper volt.
Javaslatok: fontos a terhelhetőség átgondolása, szükséges a szünet 1-1,5 óránként, és egy-egy folyamatot más-más ember próbáljon ki (pl.: mindenki kapjon aktív feladatot a szeletelés mellett egy rész folyamatban, növelve a felelősséget és részvételt, egyesével próbálják ki mikor kész egy étel, hogy kell sütni, mert a vizuális rész kevés), sokaknak nincs ilyen edénykészletük, így ez is fontos, hogy kipróbálják milyen ha ilyet használnak, mérleg használata kérdéses, így azt fontos elkerülni majd sütemény sütéskor (pl.: kanál legyen mint mérőeszköz helyette, ha lehet). A következő alkalommal 1-2 dolog elkészítése és munkacsoportokban kiosztani ki miért felel, és nem az egészet 1 ember készíti el, hanem két csoportokban készül a hús, és 1 csoport a köretért felel, aminek a felét a séf megmutatja és a másik felét ők készítik elő – ennek hátránya a dupla idő és a kevesebb dolog, de a tanulás alapja ez a gyakorlati rész. Csoportos főzésnél módszertanilag javasoljuk, hogy legyen olyan pontja a programnak (ha van részfeladatok között idő, vagy a tálalás közben), ahol az adott ételt főző csoport elmondja a többieknek, mit csináltak – akkor is, ha az elején közösen megbeszélik. (Ismétlés, megerősítés, többiek bevonása, megosztás.) A fűszerezés megtanulása egy folyamat, de jó támpont, ha első lépésben ezt a séf segítségével legközelebb már ők végzik. (Hasznos lehet előtte egy rövid egyeztetés, hogy ki mit gondol, miből mennyi ideális, hogy lehessen korrigálni. Itt is törekedjünk a mértékegység bevezetésére: 1 kávéskanál, teáskanál, stb.). A résztvevők jó arányban emlékeztek az előző alkalmakkor tanultakra. Tudtak párban, utasításokat követve, relatív kevés segítséggel önállóan dolgozni, sok feladatuk volt, amelyet szuperül meg is oldottak. A séf jól felépített, egyszerű recepteket tanított, amelyek könnyen kombinálhatók. A pároknak volt döntési lehetősége, ami szintén remek. Több zöldség jelent meg az ételekben (hús mellett zöldség is), ez jó vonal. Fontos lenne, ha több zöldséges recepttel is dolgozhatnának, mert a mindennapi húsevés egészségügyi szempontból sem kifejezetten ajánlott, ill. pénzügyileg sem feltétlenül fenntartható az ügyfeleink számára. A köretekre kaptak alternatívákat, meg tudtak kóstolni számukra új dolgokat. Nagyon jó volt látni, hogy sikerélményt élnek meg a résztvevők, főként azok, akik kevésbé gyakorlottak és erről vissza is tudnak jelezni. Az önbizalom erősítése fontos, ennek már most volt érzékelhető nyoma. A valódi fejlődéshez és képessé tételhez (mindennapokban történő alkalmazáshoz) én is szükségesnek látom az ismétlést, megerősítést, ezt pedig több alkalom, lehetőség tudná támogatni, az alap rutin készségek elsajátításáig.
Azt gondoljuk ez a program nagyon fejlesztő hatású és minél többet érdemes, ha lehetőség van rá, jó helyszínen, élelmiszerekkel, séffel.
A 3 alkalom kezdetnek jó, de a főzés gyakorlása visszatérő és nem elég 3-4 órában tanulni valamiről 3-szor, így ha van lehetőség ezt fontos lenne folytatni, hogy minél magabiztosabb, egészségesebbek és önállóbbak legyenek a résztvevők.