FOGADD EL, FOGADJ EL

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A FOGADD EL, FOGADJ EL KAMPÁNYBAN VALÓ
RÉSZVÉTELRE!


Hazánkban
eddig egyedülálló kezdeményezést valósít meg 2006-ban a Kézenfogva
Alapítvány, amikor útjára indítja FOGADD EL, FOGADJ EL kampányát. Ilyen
nagyszabású, az egész országra kiterjedő programsorozat még nem indult
annak érdekében, hogy az ép és értelmi fogyatékos embereket közelebb
hozza, megismertesse egymással. Legyen az Ön szervezete/intézménye is
részese ezen eseménysorozatnak!

PÁLYÁZZON, hogy a FOGADD EL, FOGADJ EL kampány kamionja Önökhöz is
eljusson!

A program célja:

Az értelmi fogyatékos emberek peremhelyzete az egész társadalom
problémája. Ennek hátterében meghatározó szerepet játszanak a ma is erős
előítéletek, félelmek és babonák. A program célja ezeknek a hibás
beállítódásoknak a megváltoztatása, és a partneri kapcsolatotok
ösztönzése mind a fogyatékos, mind pedig a nem-fogyatékos emberek
körében. Ennek érdekében olyan integrált események szervezését
kezdeményezzük, ahol a fogyatékos emberek pozitív társadalmi
szerepekben, önálló, autonóm személyiségként (munkavállaló, szülő,
segítő, képviselő stb.) mutathatják meg magukat.

A programsorozat rövid leírása

Az alapötlet – egy kamion, amit mindenki megnéz, amely egyedi „ruhát”
kap, így messziről jól felismerhető. A kamion belsejét úgy alakítjuk,
hogy benne lehetőség lesz

  • számítógépes terminálokon olyan játékra, amelyekben az ép
    emberek átélhetik az értelmi fogyatékos emberek problémáit és
    élethelyzetét;
  • filmvetítésre;
  • kiállítások és ismeretterjesztő programok megrendezésére;
  • a video-sarokban pedig mindenki elmondhatja, milyen élménnyel
    gazdagodott az egy nap alatt, melyet a fogyatékos emberekkel
    töltött.

A programsorozat állomásai:

Első megálló a Parlament. Itt a meghívott politikusokkal és a sajtó
képviselőivel találkozunk, és bemutatjuk az országos stafétaútra induló
kamiont.

Ezután a kamion bejárja a Fogadd el, fogadj el kampány során az
országot. Az országos stafétaút állomásai azok lesznek, akik nyernek
ezen a pályázaton. Elképzeléseink szerint minden helyszínen a kamiont
színes program-kavalkád veszi majd körül, ahol az ép és értelmi
fogyatékos emberek az együttlét, az együtt alkotás örömét élhetik át.
Minden staféta-helyszínen az értelmi fogyatékos gyerekek vagy felnőttek
rajzokat, írásokat készítenek

„Virágszirmok”
címen arról, hogyan szeretnének együtt élni egészséges társaikkal,
milyen lenne számukra az ideális társadalom. Minden egyes rajz egy
„virágsziromra” kerül, mely szirmokból a budapesti zárórendezvényen
„virágerdőt” építünk fel az elfogadás jegyében.

Az országot bejárva a kamion visszatér
Budapestre, a Felvonulási térre. Itt zárul a rendezvénysorozat egy
nagyszabású egésznapos rendezvénnyel. Itt épül fel az elfogadás
virágaiból az a Magyarországot beborító virág rengeteg, mely a többségi
társadalom elfogadását várja.

Időzítés: 2006. június - szeptember

 

Pályázatot nyújthat be:

Minden civil szervezet, önkormányzati, és egyházi intézmény. Több
szervezet összefogása esetén a főpályázónak be kell mutatnia a többi
pályázó szándéknyilatkozatát.

A Kézenfogva Alapítvány olyan pályázók
pályázatát várja, akik 2006 júniusa és szeptembere között szívesen
lennének egy közvéleményformáló programsorozat egyik állomása. Ehhez
energiát és különböző pályázati forrásokból pénzt rendelve olyan – a
helyi szinthez mérten - nagyszabású programsorozatot tudnak
összeállítani és levezetni, mely az adott régióban alkalmas a
közvélemény formálására, a helyi média figyelmének felkeltésére.



A Kézenfogva Alapítvány a helyi rendezvényekhez a mellékletben felsorolt
szakmai és gyakorlati segítségen túl anyagi támogatást nem tud nyújtani!

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • a Fogadd el, fogadj el kampány kamionja köré szervezendő
    programok, akciók leírását,
  • a Fogadd el, fogadj el közvéleményformáló nap tervezett
    költségvetését,
  • a költségvetés indoklását, különös tekintettel, a források,
    lehetséges pályázatok megjelölésére,
  • a Fogadd el, fogadj el közvéleményformáló nap meghirdetési és
    népszerűsítési tervét.

    (A helyi programokhoz a Kézenfogva Alapítvány által nyújtott
    segítséget a melléklet tartalmazza.)

A pályázatnál előnyt élveznek:

  • a sokszínű családi programok,
  • az olyan sok embert mozgósító helyi rendezvények, akciók, melyek
    a sajtó érdeklődését is felkelthetik,
  • a média részről adott, a pályázathoz mellékelt
    szándéknyilatkozatok.

A pályázat beadásának határideje: 2006. január 25.



A pályázat benyújtásának módja:

A pályázatot 1 példányban a Kézenfogva Alapítvány címére kell
eljuttatni:

  • postán - a 1461 Budapest, Pf: 234. címre; (Az
    elbíráláskor a postai bélyegző dátumát vesszük figyelembe, a
    határidőn túl postára adott pályázat érvénytelen! )
  • személyesen - IX. ker Budapest, Lónyay u. 19. (A
    személyesen behozott pályázatokat 2006. január 25-én csak 12 óráig
    tudjuk elfogadni!)

A részletes pályázati anyagok beszerezhetők:

A pályázati felhívás és az adatlap elektronikus úton letölthető:

pályázati felhívás


adatlap



További információval Váradi Ildikóhoz lehet fordulni:

Tel:1-215-52-13

varadi.ildiko@kezenfogva.hu



 

MELLÉKLET





A Kézenfogva Alapítvány a kiírás szerint olyan pályázók pályázatát
várja, akik 2006-ban folyamatosan együttműködve, készek egy nagyszabású,
országos közvéleményformáló kampányban részt venni.



A Fogadd el, fogadj el közvéleményformáló nap megszervezéséhez a
Kézenfogva Alapítvány az alábbi segítséget adja.

Helyi szinten

  • a kamiont, annak egyedi arculatával belső programlehetőségeivel,
  • a kamion belsejében kiállítási lehetőséget,
  • a nap meghirdetéséhez kapcsolati hálójának segítségét – Est
    Lapok, Rádió Hírszolgálat stb.

Országos szinten

  • egységes arculati elemekkel ellátott plakátokat, szórólapokat
    nyomtat, melyen feltünteti a stafétaút állomásait.,
  • a kampánynak saját honlapot készít, melyen bemutatkozási
    lehetőséget ad a résztvevő intézményeknek, szervezeteknek (Az
    internetes oldal jelenleg a

    www.kezenfogva.hu/fogadjel.hu
    oldalon
    már megtekinthető!),
  • megszervezi és levezeti a zárórendezvényt, melyre meghívja az
    összes résztvevőt,
  • legyártatja és felépíti a zárórendezvény „virágkiállítását”.

A Fogadd el, fogadj el kampányban való részvétel feltételei:

  • A pályázó elfogadja és használja a kampány arculati elemeit;
  • programsorozatát, akcióit a kamion, mint központ köré helyezi;
  • a pályázó a szervezési munkálatok során folyamatosan egyeztet a
    Kézenfogva Alapítvánnyal, hogy országos szinten egységes, magas
    színvonalú helyi rendezvények szülessenek.