Lokál.hu: A fogyatékkal élőkre hívta fel a figyelmet a köztársasági elnök felesége

Herczegh Anita, a köztársasági elnök, Áder János felesége és Újpál Dalma kerekesszékes bocciajátékos együtt hívták fel a figyelmet a fogyatékos emberekre a Kézenfogva Alapítvány Élmény sportnapján. A rendezvényen a fiatalokat és a gyerekeket megszólítani képes sztárok sora – így Dj Dominique, Sabyest, Goldsound, Thomx, Naksi Attila, Dj Hudak – fogtak össze, hogy közösen irányítsák a fókuszt a fogyatékos emberek világára, az együtt-cselekvés, a sportolás örömére és az egymás megismerésének, no és persze elfogadásának fontosságára az ún. “boccia játék”segítségével.

Ez a játék nagyszerű példája annak, hogy egymás teljesítményének elismerése az első lépés egy másik, akár fogyatékkal élő ember elfogadásához. Herczegh Anita és Újpál Dalma szerint is ez volt ennek a sportnapnak a legfontosabb üzenete. Az eseményre egyébként háromszáz 7. és 8. osztályos diákot is meghívtak, hogy megismerkedjenek a fogyatékos emberek által űzött sportokkal. A kerekesszékes tenisz és az ülőröplabda mellett megismerhették a résztvevők a már említett boccia játékot, a para-judot vagy a vak-pingpongot. De találkozhattak paralimpikonokkal is, és mindeközben kipróbálhatták a kerekesszékes akadálypályát, hogy átérezzék, milyen lehet az élet kerekesszékben, s milyen fontos az akadálymentesítés egy mozgássérült ember számára.

A nap folyamán a résztvevők, a sztárok és az ismert emberek közösen énekelték el a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt. – Számomra egy nagyszerű nap volt. Minden benne volt, ami nekem fontos és kedves. Dalmával „Kézenfogva” végigjártuk a helyszíneket. Nagyon sokat nevettünk, szerettük a zenét. Ahol zene van, sport és érzékeny emberek, ott én jól érzem magam – mondta Dj Dominique (Várkonyi Attila), a Kézenfogva Alapítvány nagykövete. A Kézenfogva Alapítvány 23 éve segíti a fogyatékos embereket, harcol jogaikért, egyenlőségükért. Ennek a munkának fontos része, hogy a szervezet közvélemény-formáló rendezvények szervezésével lehetőséget teremt a fogyatékos és az ép fiatalok találkozására.

http://www.lokal.hu/2017-05-a-fogyatekkal-elokre-hivta-fel-a-figyelmet-a...