Napi Gazdaság: Kincskereső és csocsó segíti, hogy toleránsabbak legyünk

Ma Debrecenben egy akadálymentesített OTP Bank-fiókban, a jövő héten pedig Csongrádon folytatódik a KézenFogva Alapítvány idei országos programsorozata, amelynek célja, hogy játékos formában mutassa be a fiataloknak a fogyatékkal élők mindennapi kihívásait. A tíz évvel ezelőtt útnak indított közvéleményformáló kampány − amelyet 2008 óta támogat az OTP Bank − arra világít rá, hogy fogyatékos és ép ember között nincs is akkora különbség, mint ahogy azt elsőre gondolnánk.

Az elmúlt évek gyakorlatához híven idén is rekordkísérletekre került sor a KézenFogva Alapítvány Fogadd el, fogadj el! programsorozata keretében. Az alapítvány ezzel is igyekszik felhívni a figyelmet a fogyatékkal élők helyzetére, illetve arra: bárki képes bármire, csak vannak, akiknek egy kicsit több segítség kell céljaik eléréséhez. Így például a Margitszigeti Atlétikai Centrumban a minap 462-en vettek részt egy élő csocsós játékban, mindösszesen pedig több mint 800 gyerek élő csocsózott együtt aznap; a Magyar Rekordok képviselője sietett is, hogy kiértékelhesse a jelenléti íveket.

A ma Debrecenben, a jövő héten pedig Csongrádon, majd Miskolcon folytatódó, júniusban pedig Tatabányán záruló programsorozat ezekben a hónapokban az ország tizenegy helyszínén várja kalózhajóvá alakított kamionnal és óriás puzzle-s kincskereső játékkal az általános és középiskolásokat. De kerekesszékeket is ki lehet próbálni, ahogy a streetball-lal és vakvezető segítőkutyákkal is ismerkedhetnek az érdeklődők. A közvélemény-formáló rendezvénynek, amelynek célja, hogy játékos formában mutassa be a fogyatékkal élők mindennapi kihívásait, immár harmadik éve Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége a fővédnöke.

Idén arra hívják fel a figyelmet a szervezők, hogy a fogyatékos emberek számára sokszor a legegyszerűbb dolgok is akadályt jelentenek, ám az épek tudnak ezen segíteni, csak rá kell jönniük, hogyan. „Csupakéz hallássérült kalóz, nem hall semmit, mert fiatalkorában egy nagy ágyú mellett állt, amikor azt elsütötték, és ez maradandó sérülést okozott neki. Ő a kezét használja beszédre, s minden kalóz megérti őt a jelek segítségével. Csupakéz nagyon okos, ezért szörnyen mérges, amikor ismeretlen kalózok azt hiszik, hogy buta, csak azért, mert nem hall” – ez volt olvasható az egyik kalóz kabinja mellett. A játékban részt vevő diákok ilyen leírásokból értesülhetnek olyan alapvető információkról, amelyek az egyes fogyatékossági típusokhoz köthetőek.

− Semmit nem akarunk erőltetni és részletekbe menően elmagyarázni, ez nem tudományos kiállítás, hanem kincskereső játék. A legfontosabb, hogy a gyerekeket elindítsuk a nyitottság és tolerancia útján, felkeltsük a bennük rejlő természetes kíváncsiságot – mondta Pordán Ákos, a KézenFogva Alapítvány ügyvezetője. Mint hangsúlyozta, a fogyatékosság sokszor nehezen megfogható, összetett dolog, amelyet nem egyszerű szemléltetni a gyermekeknek. Mégis fontos energiát fektetni az ilyen típusú közvéleményformálásba, mert a sérültséggel való találkozás hosszú távon nyitottabbá, türelmesebbé, elfogadóbbá teszi gyermekeinket. Ez pedig többszörösen megtérül majd felnőttkorukban. A kampány idei turnéjának első állomása − még áprilisban − az óbudai Nagy László Általános Iskola volt, ahol elsősorban a MUS-E Egyesület programjában részt vevő, halmozottan hátrányos helyzetű kisdiákok voltak jelen. A nemzetközi MUSE programot Yehudi Menuhin hegedűművész indította útjára, célja pedig az elfogadás és a kreativitásra nevelés a művészetek révén.
 
Magyarországon csaknem 500 ezer fogyatékos ember él. Ha a közvetlen családtagokat is számítjuk, majdnem másfél millió embert érintenek a fogyatékossággal együtt járó mindennapi nehézségek. Értük jött létre a KézenFogva Alapítvány 1993-ban. Az OTP Bank, mint hangsúlyozza, maga is kiveszi részét a fogyatékkal élők mindennapi elfogadtatásáért folytatott erőfeszítésekből.

− Az elmúlt időszak eredménye, hogy bankfiókjaink 95 százaléka fizikailag már akadálymentesített, a kommunikációs akadálymentesítést pedig folyamatosan fejlesztjük, biztosítva a könnyebb tájékozódást és a színvonalasabb, kényelmesebb kiszolgálást. A siket és nagyothalló ügyfelek érdekében több bankfiókunkban jelnyelvi képzést kaptak az ügyintézők, továbbá fejlesztettük ügyfélirányító rendszerünket, és indukciós hangerősítő hurkot építettünk ki − közölte a vállalat.