Sikerültek a rekordok! – Együtt élőcsocsózott több mint 800 gyermek

A Kézenfogva Alapítvány Hétköznapi Kihívások napján – immár hagyományosan – látványos, szokatlan megközelítési formában hívta fel a figyelmet a fogyatékos emberek éltére. Idén az egyszerre legtöbben élőcsocsózó emberek rekordját és a legnagyobb résztvevői létszámú élőcsocsó rekordját is sikerrel rendezték meg. Mindkét élőcsocsóban ép és sérült gyerekek közösen vettek részt.

A Margitszigeti Atlétikai Centrumban mintegy 800 általános és középiskolás ép és sérült fiatal részvételével rendezték meg a mai napon azt a közvélemény-formáló napot, melyen játékos, élményszerű formában ismerkedhettek meg egymással ép és fogyatékos fiatalok.

Többek között kincskereső kalózjáték, óriás puzzle, OTP Esély Játék, kerekesszékes akadálypálya, bekötött szemmel való tandemezés és munkakutyák várták a gyerekeket egész nap, 8-17-ig.

Azt szerettük volna megmutatni a résztvevőknek, hogy közösen minden sokkal könnyebb és még olyan dolgok is végigvihetők, amikről soha nem gondoltuk volna, hogy valaha megvalósulhatnak. Mindig arról beszélünk, hogy az épek mit adhatnak a fogyatékos embereknek, fordítsuk meg egy kicsit a gondolkodásunkat és nézzük meg, mit kaphatnak az épek fogyatékos társaiktól. Sok tanulni valónk van, reméljük, a résztvevők számos új élménnyel és ezáltal tudással gyarapodtak a mai napon". – fogalmazta meg a rendezvény lényegét Pordán Ákos, a Kézenfogva Alapítvány ügyvezetője.