csabaimerleg.hu: Nem para a para!

Több mint 500 békéscsabai általános és középiskolás diák vett részt pénteken a Kazinczy Ferenc Általános Iskola tornatermében megtartott sportnapon. Fogyatékkal élő és ép fiatalok együttesen próbáltak ki több érdekes játékot.
 
A diákok a kerekesszékes vívást is kipróbálhatták - galériánk a képre kattintva elérhető (fotó: Ujházi György)
 
Mint azt Pordán Ákos, a Kézenfogva Alapítvány ügyvezetője a megnyitón elmondta, huszonegy éve dolgoznak azon, hogy a hazánkban élő mintegy 600 ezer fogyatékkal élő ember elfogadását, megismerését segítsék. Ennek egyik jó példája a Békéscsabán is megrendezett sportnap.
 
A rendezvény kiemelt támogatója az OTP Bank, békéscsabai fiókvezetője, Balogh Mária azt hangsúlyozta, cégük nyolc éve állt először a sportnap kezdeményezése mellé. Az OTP Bank feladatának tartja az olyan társadalmi csoportok segítését, melyek tagjainak különféle hátrányokkal kell megharcolniuk hétköznapjaik során.
 
Mint megtudtuk, az országos kampányt immár kilencedik alkalommal indította útjára a Kézenfogva Alapítvány. Idén a sport erejét felhasználva segítik a fogyatékkal élő emberek elfogadását. A csabai sportnapon párhuzamosan zajlottak a programok. A gyerekeknek lehetőségük volt kipróbálni az ülőröplabdát, kerekesszékes kosárlabdát, vak ping-pongot, vak focit, kerekesszékes akadálypályát, csörgőlabdát, tandemkerékpározást, kerekesszékes vívást, a kisebbek számára pedig sorverseny jellegű akadálypályát rendeztek be. A rendezvény ideje alatt fogyatékosügyi szervezetek mutatkoztak be és az OTP Esély Társasjátékja várta a résztvevőket. A házigazda iskola igazgatója Szeleczki Erzsébet egy serleget kapott ajándékba az alapítványtól.