Pedagógusképzés

indexkelet.hu - Pedagógusképzés egy elfogadóbb társadalomért

A KézenFogva Alapítvány „Fogadd el, fogadj el” közvélemény-formáló programsorozata idén Nyíregyházát is érinti.

Az Osztályfőnöki óra képzés azzal a céllal jött létre, hogy az egészséges fiatalok megismerjék fogyatékos társaikat iskolai keretek között.

Ennek érdekében a pedagógusokat speciális osztályfőnöki órák tartására teszik képessé, ahol egy fogyatékos emberrel együttműködve érzékenyíthetik a tanulókat.

Az összehangolt képzés első részében a fogyatékos emberek bentlakásos képzésére került sor, ahol kilenc értelmi fogyatékos fiatal kezdte meg felkészülését az osztályfőnöki órákon való részvételre. A fiatalokat delegáló intézmények többek között a Start Szakiskola, és az ÉFOÉSZ helyi szervezete voltak.

A pedagógusok továbbképzésének keretében a résztvevők olyan csoportfoglalkozások vezetését sajátíthatják el, amelynek közvetlen célja a diákok érzékenyítése az értelmi sérült emberek iránt.

A nyíregyházi turnus maximális létszámmal, azaz 18 fővel indult el. A résztvevők 8 általános- és középiskola pedagógusai, többek között a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból vagy a Jókai Mór Református Általános Iskolából. A képzés ingyenes és akkreditált.

Reméljük, a képzés résztvevői elkötelezettek lesznek az ügy iránt. Megvalósulhat a kitűzött cél: a továbbképzés befejeződésével a fiatalok érzékenyítése továbbra is folytatódik a városban, valamint megmaradnak a kialakult kapcsolatok, barátságok az egészséges és fogyatékos fiatalok között. – mondta el Pordán Ákos a Kézenfogva Alapítvány ügyvezetője.

2013.04.12.