Jelentés a súlyosan-halmozottan fogyatékos embereket nevelő családok életkörülményeiről

BASS LÁSZLÓ (2004, szerk.) Jelentés a súlyosan-halmozott fogyatékos
embereket nevelő családok életkörülményeiről. Budapest, Kézenfogva
Alapítvány, 107 o.

Bass László és munkatársai a magyar gyógypedagógia és szociológia régi
adósságának törlesztésébe fogtak, amikor e láthatatlan kisebbség
felkutatásra és élethelyzetük tudományos igényű megragadására
törekedtek. Az érintett népességről mindeddig szakmai beszámolók, a
Szakértői Bizottságok statisztikái adtak valamennyi információt. Aki
alaposabban keresett, annak többnyire publikálatlan szakdolgozatokat
kellett felkutatnia az ELTE–GYFK könyvtárában, vagy ismeretlen, egyéni
kutatásokra alapozott szövegekre bukkanhatott valamelyik érdekvédelmi
szervezet archívumában. A Jelentés az eddigi legátfogóbb és
legalaposabb, e témában készített munka, amely így joggal tart számot
széles szakmai érdeklődésre.

A kötet három részre tagolódik, amennyiben (1) kitekintést ad az európai
helyzetképre, (2) összefoglalja és rendszerezi a szerző által vezetett
országos kiterjedésű, reprezentatív kutatás eredményeit, valamint (3)
néhány oldalban bemutatja a Kézenfogva Alapítvány súlyosan, halmozottan
fogyatékos személyekért végzett tevékenységének egy szegmensét: az IME
programot, és annak záródokumentumát, a Budapest-deklarációt.