Sajtószoba

A KézenFogva Alapítvány által kiadott sajtóközlemények

Kézenfogva közvélemény-formálás

Kézenfogva Fogadd el, fogadj el!


A „Fogadd el, fogadj el” című országos közvélemény-formáló program sorozat nyitóeseménye május 1-jén a Felvonulási téren a Családi Nap lesz, amelyen többek között integrált programok, koncertsorozat, vásár, játékok várják majd az érdeklődőket.

Kézenfogva foglalkoztatás

Tv és rádió kampány a sérült emberek foglalkoztatásáéért


Április 19-23-a között a TV2-n és a Juventus Rádióban tv-, és
rádió-kampányt indítunk a sérült emberek foglalkoztatásának
elősegítésére, ösztönzésére. A spotok a CÉHálózat
kapacitásfejlesztése program keretében készültek.


 

Sajtóközlemény


2010-ben is: Ne Hagyd Magad!

Antidiszkriminációs hálózat a fogyatékossággal élő emberek jogvédelme érdekében Budapest, 2010. április 13. Már nem csak az értelmi sérült emberek, hanem az egyéb sérültséggel élők is segítséghez juthatnak: így fogyatékosságuk okán ők sem kerülhetnek hátrányos helyzetbe életük lakhatási, foglalkoztatási, képzési-oktatási, egészségügyi és szociális színterein. A komplex antidiszkriminációs hálózatot az operatív központként működő Kézenfogva Alapítvány valamint a hálózat tagjai: AOSZ, MEOSZ, SINOSZ mutatták be a sajtó képviselőinek.

VAN VÉLEMÉNYEM! „Felmegyek a Miniszterhez” 2010.

Választási fórum

Siketek, mozgássérültek, vakok és értelmi sérültek egy-egy Csoportja kérdezte csütörtökön Budapesten hét párt képviselő-jelöltjét a fogyatékosokat érintő tervezett intézkedéseikről.

VAN VÉLEMÉNYEM! „Felmegyek a Miniszterhez” 2010.

Ismételt sajtómeghívó választási fórumra

Közel 2 millió embert érintenek a válaszok – a pártok elfogadták a felkérést

A Nem Adom Fel Alapítvány és a Kézenfogva Alapítvány által képviselt sérült emberek és civil szervezetek nevében tisztelettel meghívjuk a sajtó képviselőit az alábbi sajtónyilvános rendezvényre.

Időpont: 2010. március 25. csütörtök, 11h-13h
Helyszín: URÁNIA Nemzeti Filmszínház (emeleti kávéház)
Budapest, VIII. Rákóczi út 21.

VAN VÉLEMÉNYEM! „Felmegyek a Miniszterhez” 2010.

Sajtómeghívó választási fórumra

A Nem Adom Fel Alapítvány és a Kézenfogva Alapítvány által képviselt sérült emberek és civil szervezetek nevében tisztelettel meghívjuk a sajtó képviselőit az alábbi sajtónyilvános rendezvényre.

Időpont: 2010. március 25. csütörtök, 11h-13h
Helyszín: URÁNIA Nemzeti Filmszínház (emeleti kávéház)
Budapest, VIII. Rákóczi út 21.

SAJTÓMEGHÍVÓ


A Kézenfogva Alapítvány és a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola és Diákotthon ezúton tisztelettel meghívja a sajtó képviselőit a Kézenfogva Alapítvány rendhagyó bemutató osztályfőnöki órájára.

2009. november 11-én 13.50-15.10 óra között a
Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola és Diákotthonba
(Veszprém, Völgyhíd tér 2.)

Sajtómeghívó


Csökkenthető az értelmi fogyatékos emberekkel kapcsolatos diszkrimináció! Nemzetközi anti-diszkriminációs hálózat alakult

A Kézenfogva Alapítvány és a bolgár, észt, román és macedón partnerszervezetei tisztelettel meghívják a sajtó képviselőit a Common Voice Network program nemzetközi zárókonferenciájára.

A rendezvényen részt vesz:
Göncz Kinga – Európai Parlamenti képviselő, Rauh Edit – esélyegyenlőségi szakállamtitkár, SzMM Luk Zelderloo – ügyvezető, European Association of Service Providers for Persons with Disabilities – Fogyatékos Embereknek Szolgáltatást Nyújtó Szervezetek Európai Szövetsége Pordán Ákos – ügyvezető, Kézenfogva Alapítvány

Időpont:
2009. szeptember 11. péntek 10 óra
Helyszín: Fortuna Szálloda- és Étteremhajó
(1137 Budapest, Szent István park, Alsó rakpart, 1-es kikötő)

Oldalak

Feliratkozás RSS - Sajtószoba csatornára