VAN VÉLEMÉNYEM! „Felmegyek a Miniszterhez” 2010.

Ismételt sajtómeghívó választási fórumra

Közel 2 millió embert érintenek a válaszok – a pártok elfogadták a felkérést

A Nem Adom Fel Alapítvány és a Kézenfogva Alapítvány által képviselt sérült emberek és civil szervezetek nevében ismételten meghívjuk a sajtó képviselőit az alábbi sajtónyilvános rendezvényre.

Időpont: 2010. március 25. csütörtök, 11h-13h
Helyszín: URÁNIA Nemzeti Filmszínház (emeleti kávéház)
Budapest, VIII. Rákóczi út 21.

Rendezvényünk célja egy olyan sajtónyilvános találkozó a fogyatékos személyeket képviselő tapasztalati szakértők (hallás-, látás-, mozgás-, értelmi sérült), és az egyes pártok vezetői között, ahol a tapasztalati szakértők kérdései alapján, a politikusok bemutatják, hogy pártjuknak milyen elképzelése, koncepciója van a fogyatékos emberek helyzetének javítására.

Ma Magyaroszágon közel 600 ezer fogyatékos ember él, a közvetlen családtagokat, illetve az őket gondozó-, ellátó-, segítőket, is számítva, majdnem 2 millió embert érintenek a fogyatékossággal együtt járó nehézségek.

Rendezvényünkre meghívtuk az MSZP, a Fidesz, az MDF, az LMP, az SZDSZ, a Jobbik, a Vállalkozók Szövetsége illetve a Civil Mozgalom elnökeit.

Örömünkre szolgál, hogy a pártok visszajelzései szerint szívesen részt vesznek az eseményen.

A fórumon elhangzó kérdések elsősorban a következő témák köré csoportosulnak:
- sérült emberek foglalkoztatásának rendszere
- sérült emberek számára adható pénzügyi ellátások rendszere
- gyógyászati segédeszköz ellátás rendszere
- segítő-segített kapcsolat; ellátottjogi képviselői rendszer hiányosságai

További információ:
www.kezenfogva.hu
http://www.nemadomfel.hu/tevekenysegunk_vanvelemenyem.php

Baráth Andrea szervező, kommunikációs PR tanácsadó, Kézenfogva Alapítvány,
tel: 06 30 274 4414, barath.andrea@kezenfogva.hu

Kérjük, hogy részvételi szándékát a fenti elérhetőségen jelezze.