SAJTÓMEGHÍVÓ

Kapu Európára

A Kézenfogva Alapítvány tisztelettel meghívja a sajtó képviselőit
A „Kapu Európára” című, 11 nemzetközi partner ország részvételével zajló szakmai konferenciájára

Időpont:
2009.02.19. 10 óra
Helyszín:
Fortuna Szálloda- és étteremhajó Szirén terme
(1137 Budapest, Szent István park, Alsó rakpart)

Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Görögország, Lengyelország, Románia, Macedónia, Moldova, Szerbia, Szlovénia és hazánk szociális szakemberei vesznek részt azon a szakmai fórumon, amelyet a Kézenfogva Alapítvány szervez. A két napos találkozó célja, hogy a résztvevők közösen dolgozzanak ki olyan innovatív program-ötleteket, amelyek javíthatják az országukban élő fogyatékos emberek helyzetét, képzési és foglalkoztatási körülményeit.

A szakmai workshop egyik célja, hogy a képzés és foglalkoztatás terén eddig megvalósított legjobb európai gyakorlatok közül néhányat megismerjenek a résztvevők, majd saját eddigi tudásuk és tapasztalataik felhasználásával hiánypótló programterveket dolgozzanak ki. Ennek megvalósítására nemzetközi partnerségekben vállalkozhatnak, illetve az Európai Uniótól pályázati támogatást is kérhetnek.

A program azért tekinthető újdonságnak a hazai szolgáltató szférában, mert kevés az olyan szakmai fórum, ahol ennyi különböző ország szakembere közösen dolgozik azon, hogy milyen új programokkal, tervekkel javíthatják az országukban élő fogyatékos emberek képzését és foglalkoztatását.

A workshop munkanyelve angol.

A programról részletes információ a www.kezenfogva.hu/gatetoeurope honlapon található.

A sajtó képviselőit a szakmai konferencia nyitó blokkjára (10:00 – 10:30 óra) várjuk szeretettel.

Baráth Andrea
kommunikációs vezető
Kézenfogva Alapítvány
tel: 215-5213, 06 30 274 4414
e-mail: barath.andrea@kezenfogva.hu