Herczegh Anita a fogyatékos emberekért

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége 2014-ben már másodszor tölti be a KézenFogva Alapítvány közvélemény-formáló programsorozatának fővédnöki szerepét.
 
A KézenFogva Alapítvány már 20 éve küzd a fogyatékos emberek elfogadásáért, esélyegyenlőségéért: a cél egy elfogadó társadalom kialakulásának elősegítése. Az Alapítvány komplex közvélemény-formáló programja elsősorban a fiatalok, a gyermekek nyitottságára, természetes kíváncsiságára épít, de igyekeznek az idősebb korosztályt is megszólítani.
 
A komplex program elemei:
Az Osztályfőnöki óra képzés keretében az alapítvány szakemberei pedagógusokat és fogyatékos embereket készítenek fel közös érzékenyítő osztályfőnöki órák megtartására. Ebben a programban a tanár és a fogyatékos ember egyenlő társként dolgozik együtt, példát mutatva a kooperációra és lehetőséget teremtve akár kényes kérdések feltevésére is.
Az Osztályfőnöki óra képzést kiegészíti egy a diákok számára meghirdetett verseny. Ennek lényege, hogy a tanulók alkossanak közös csapatokat fogyatékos emberekkel, és együtt sportoljanak. A közös sportélmények, az iskolán kívüli elfoglaltság tovább mélyíti az elköteleződést és lehetőséget teremt egymás alapos megismerésére.
A sportban rejlő lehetőségeket inkluzív sportnapok szervezésével szeretné teljesen kiaknázni az alapítvány. Békéscsabán, Pécsett és a rendezvénysorozat zárásaként Budapesten szerveznek sportnapot. A fővárosi rendezvényen terveik szerint felállítják a 12 órás folyamatos tandembiciklizés rekordját, olyan formában, hogy a tandemen ülő egyik személy minden esetben vagy látássérült lesz, vagy be lesz kötve a szeme.
 
Herczegh Anita személyesen hívja fel a figyelmet arra, hogy a társadalom minden tagjának felelőssége a rászoruló emberek segítése. Mert a köztársasági elnök felesége biztos abban, hogy „Aki kézen fog egy embert, a jövőt fogja kézen.” 
 
További információ:
Osztályfőnöki óra program: http://ofoora.kezenfogva.hu/
Nem para a para! verseny diákoknak: http://ofoora.kezenfogva.hu/?page_id=36 
Nem para a para! városi sportnapok: http://fogadjel.kezenfogva.hu/
 
Kelemen Petra
Mobil: 06-70/310-6661