Együtt ünnepeltek a fogyatékossággal élő gyermekek egészséges társaikkal

Budapest, 2012. december 7. – Fogyatékossággal élő gyermekek, nevelőik és szüleik is meghívást kaptak idén a Budapest Bank Mikulás rendezvényeire. A kezdeményezés nyomán - a Kézenfogva Alapítvány segítségével - mintegy 130 speciális nevelési igényű vendég vehetett részt a pénzintézet munkatársai gyermekeinek szervezett eseményeken. A bank ezzel a programmal is az esélyegyenlőség és a fogyatékossággal élők társadalmi beilleszkedésének fontosságára kívánta felhívni a figyelmet.

A Kézenfogva Alapítvány több száz olyan családot támogat a mindennapokban, ahol fogyatékossággal élő, halmozottan sérült gyermek nevelkedik. A Budapest Bank budapesti székházába és békéscsabai Bankműveleti Központjába idén 130 fogyatékossággal élő kisgyermek is meghívást kapott, hogy szüleikkel, valamint a bank munkatársainak gyermekeivel együtt várják a Mikulást. A december 3. és 7. között megrendezett eseményeken zenés, interaktív előadással, játékokkal, ugrálóvárral és kézműves programokkal várta a bank a kis vendégeket, akik ajándékcsomagot is kaptak. A rendezvények előkészületeit, lebonyolítását a bank munkatársai önkéntesként segítették.

„Nagy örömmel fogadtuk a Budapest Bank meghívását, hiszen az általunk támogatott gyermekek számára különösen fontosak azok az események, ahol lehetőségük nyílik egészséges társaikkal együtt tölteni az időt. Ezek a programok nemcsak társadalmi beilleszkedésüket segítik, de jelentősen hozzájárulhatnak fejlődésükhöz is. Alapítványunk közel két évtizede támogatja a fogyatékossággal élő, halmozottan sérült gyermekeket, és olyan befogadó társadalomért dolgozunk, ahol ők is egyenlő esélyekkel érvényesülhetnek. Közös felelősségünk, hogy egy érettebb, elfogadóbb generációt neveljünk, ezért is fontos számunka, hogy a Budapest Bank e rendezvényekkel partnerként segíti munkánkat” – mondta el Pordán Ákos, a Kézenfogva Alapítvány ügyvezető igazgatója.

„Felelős vállalatként igyekszünk mi is javítani a rászorulók, különösen a sérült vagy beteg gyermekek helyzetén” – mondta el Rolek Ferenc, a Budapest Bank vezérigazgató-helyettese. „Az esélyegyenlőség, a speciális helyzetben élők elfogadása kiemelten fontos számunkra. Bízom benne, hogy a Mikulás ünnepségeinkkel nemcsak örömöt szereztünk a gyermekeknek, de munkatársaink figyelmét is sikerült felhívnunk helyzetükre, problémáikra.”

A Kézenfogva Alapítvány 1993 óta támogatja a fogyatékossággal élő, halmozottan sérült emberek ügyeit. Az alapítvány számos programmal segítik a rászorulókat, és kiemelt segítséget nyújt azoknak a családoknak, ahol speciális nevelési igényű gyermek él. A szervezet az előhívó nélkül tárcsázható 13600-as számon, a 13-as kód megadásával hívásonként 250 forinttal támogatható.